Nekik nagyon jó humorérzékük.



A humor minden jó kapcsolat alapfeltétele. Kezdődik ez azzal, hogy magunkon is képesek vagyunk egy kiadósat röhögni, ha kell. A párkapcsolatokban lévő feszültségek nagy részét oldhatnánk meg viccelődéssel, nevetéssel, ha ezt a “fegyvert” rántanánk elő a szájkarate helyett. Azok a feleségek, akik a következő gyűjtemény főhősei, nagyon ügyesen használják az eszüket és a humorukat. Amellett, hogy nagyon sok teher nyomja a vállukat, főként ha már gyerekes családdá váltak, megmaradtak jó arcnak. Olyan valakinek, aki fűszerként használja a képességét a nevettetésre, és feszültségoldásra.

1. “A feleségemmel megegyeztünk, hogy közös fogyókúrába kezdünk. Ma teljesen véletlenül ráakadtam a dugi csoki készletére. Hát nem ügyes? Sosem kerestem volna a tamponos dobozban!”


2. “A feleségem nem valami jó szakács, ha őszinte akarok lenni, kimerül a tudománya a szendvics készítésben. De azt viszont, nagyon jól csinálja! Éppen ezért elneveztem “szendvicskészítő”-nek. Nem ült nála annyira a humorom most, mert ezzel lepett meg ma.”

3. “A feleségem vett az egy életnagyságú csontvázat, csak azért, hogy ezzel a látvánnyal fogadhasson, amikor hazaérek.”

4. “A férjem fogadott velem, hogy nem tudom levágni a lábszőrét anélkül, hogy felébredne az alvásból. Természetesen szálanként le tudtam volna vágni az egészet, de inkább csak belenyírkáltam, grátiszként kifestettem a lábkörmeit.”

5. “A feleségem többször rám írt ma, hogy ne felejtsem el kitakarítani a szellőzőt. Nem értettem mire ez a nagy felhajtás, és mit kuncog egyhuzamban, majd amikor hozzáfogtam, megértettem.”

6. “A párom otthon maradt, hogy kidekorálja a házat Halloween-re. Mire hazaértem a munkából, ez a látvány fogadott a fürdőszobában. Azt hittem infarktust kapok.”

7. “Az asszony üzleti útra ment néhány hétre. Még indulása előtt mondta, hogy hagy nekem egy kis meglepetést az ágyban, amitől talán kevésbé fog hiányozni. Hááát, ölelgetem, fogdosom, de azért nem az igazi.”

8. “A párom főtt tojást csomagolt nekem.”

9. “A feleségem azt mondta, ültet valamit a kertbe, ami majd mindig rám emlékezteti. Pár órával később ezt a fotót küldte. Majdnem elzavartak a melóhelyemről, úgy nevettem, amikor megláttam.”

10. “A párom megkérdezte, hogy kérem-e a Twix csoki felét. Mondtam, hogy igen.
Persze, nem erre számítottam…”

11. “Mielőtt munkába indult ma az asszony, azt mondta, rajtam fogja tartani a szemét. Nem nagyon értettem a dolgot, míg ki nem nyitottam a hűtő ajtaját. Jó, hogy ilyenekre is van ereje és ideje reggel.”

12. Tizedik házassági évfordulónk alkalmából ezt a meglepetést hagyta nekem hálószobánk falán a feleségem.

Forrás: www.buzzblog.eu

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!