Isten éltesse még sokáig.



Ma ünnepli 99. születésnapját Bálint György, vagyis az ország Bálint gazdája életének századik évébe lépett. A ’70-es évektől több kertészeti kiadvány szerkesztője volt, az országos hírnevet pedig a Magyar Televízió Ablak című magazinja hozta meg számára, melynek Bálint gazda néven 1981 és 2009 között állandó munkatársa lett. Egyetlen fia, Bálint János is kertészmérnök, aki hét éven át volt a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem dékánja, illetve húsz éven keresztül tanszékvezetője.  

Bálint György az évtizedek során sármos fiatalemberből kedves, idős bácsivá vált, akit mindenki szeret, és akitől mindenki tanácsot mer kérni. A külseje ugyan az évtizedek alatt változott, de az élet- és munkakedve nem: a mai napig nagyon aktív, minden napja munkával telik. Unokája segítségével Facebook-oldalt is üzemeltet, melynek már több mint 420 ezer követője van, és ahova naponta több poszt is kikerül, melyekkel hasznos tanácsokat ad, és a hobbikertészeknek is igyekszik segíteni válaszaival.

ÉN AZOK KÖZÉ TARTOZOM, AKIKNEK A MUNKA AZ ÉLETE. AZT SZOKTAM MONDANI, HOGY ADDIG ÉLEK, AMÍG DOLGOZNI TUDOK, ÉS ADDIG DOLGOZOM, AMÍG ÉLEK.

Most is, 99 éves koromban is dolgozom, rendszeresen írok cikkeket négy napilapnak - három vidéki és egy budapesti napilapnak. Az interneten is tevékenykedem az unokám segítségével: én adom hozzá az anyagot, a többit ő elintézi. Sok helyre hívnak, előadásokat tartok. Ez sok örömet szerez - mondta Rónai Egon Egyenes Beszéd című műsorában június végén.

A fáradhatatlan kertészmérnök Változó kertek munkacímmel új könyvön is dolgozik, mely a klímaváltozás és a mi életmódváltozásunk által változó kertekről, új növényekről szól.

balint-gazga

Fotó: MTI/Czimbal Gyula

- A kert egy csodálatos dolog, mert nagyon jó közérzetet ad annak, aki műveli, de szép és hasznos is egyszerre. Ahogy a muzsikus a hangszerén, az ember is játszik a kertjében: nem egy nehéz, megterhelő, fizikai munka, hanem változatos, a szabad ég alatt, napsütésben vagy rossz időben is ad feladatot, aminek a megoldása mindig örömet szerez - mondta az ATV műsorában.

A kertművelés szerinte türelemre is tanít, mert napjaink rohanó világában sokan azt szeretnék, ha a frissen felhúzott házuk körül hirtelen, egyik napról a másikra lenne egy szép, virágokkal teli kert, melyben a gyümölcsfák is szép termést hoznak. Ezt azonban ki kell várni, tapasztalat és egy kis szakismeret is szükségeltetik hozzá, csak akkor adja vissza azt, amit kapott - sőt, többet is, mert nincs annál értékesebb virág, zöldség, gyümölcs vagy fűszernövény, mint amit az ember maga termel meg.  

Képes összeállításunkban ritkán látott, fiatalkori fotókat is láthatsz Bálint gazdáról, aki bajusszal, a húszas évei közepén hasonlított Freddie Mercury énekesre. 

Ez a húszas évei elején járó, sármos fiatalember bizony Bálint György. A fotó 1940-ben készült.Ez a húszas évei elején járó, sármos fiatalember bizony Bálint György. A fotó 1940-ben készült.

Fotó: Facebook/Bálint gazda

Forrás:

https://femina.hu/hazai_sztar/balint-gazda-szuletett/

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!