Továbbra sincs nyugalom a Gáspár család háza táján...



Budapest — Nem csillapodnak a kedélyek Gáspár Győző (43) körül! A showman hétfőn feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, ugyanis ügyvédjével együtt úgy véli, hogy a nyomozó hatóság bizalmas információkat ad ki róla.

Mint ismert, a showman ellen adócsalás ügyében nyomoz a hatóság. Húsvétkor kommandósok tartottak házkutatást a zenésznél s több családtagjánál is. Bár egyelőre sem a vádlott, sem jogi képviselői nem tudják, hogy a razziát megelőzően lehallgatták-e az énekes telefonbeszélgetéseit, ám a zenész szerint több jel is erre enged következtetni. Győző szerint valaki kiadja ezeket az információkat, ezért is a jogi lépés.

– Hol van itt az igazság? Azt sem értem, hogy miért kellett lehallgatniuk, nem tettem én semmi rosszat. Amúgy sincsen félnivalóm, nem vagyok bűnöző, nem loptam meg senkit. Azt mondják a hatóságra hivatkozva, hogy külföldön van pénzem, hogy drága autókat árultam, de ebből semmi nem igaz. Azt sem értem, hogy miért érdeke egy nyomozónak, hogy kiadjon olyan információ­kat, amivel nem élhetne vissza – kezdte lapunknak ingerülten Győzike.

A showman ezt a levelet fogalmazta meg ügyvédjével, amelyet elküldtek a Központi Nyomozó Főügyészség illetékeseinek, ismeretlen tettes ellen tettek feljelentést

 Már így is lejárattak az egész ország előtt. A következő az lesz, hogy lelőnek?Az biztos, hogy időt és pénzt nem sajnálok, ha kell, még száz ilyen panaszt benyújtok – mondta Győző, akinek nemcsak magáért kell aggódnia, hanem a családjáért is, őket is megviseli a kialakult helyzet. – Próbáljuk élni az életünket, de nem egyszerű. Állandóan vádolnak minket, mégis próbálunk a jó dolgokra koncentrálni, de vége lehetne már.

Romantic frontemberének ügyvédje, Szilágyi Roland szintén értetlenül áll a történtek előtt. Tapasztalata szerint időbe telhet, mire felgöngyölítik az ügyet.

– Ismeretlen tettes ellen feljelentést tettünk, ugyanis minden jel arra mutat, hogy nemcsak lehallgatták az ügyfelemet, de a lehallgatás során szerzett bizalmas információkat illetékteleneknek szolgáltatták ki a hatóság emberei. Ez nem csak törvénybe ütköző, hanem etikátlan is, ugyanis több fals információ látott napvilágot, ami ronthat ügyfelem megítélésén – kezdte Győző jogi képviselője.

– Az ilyen feljelentéseknek van bizonyos átfutási idejük, nem tudjuk pontosan, hogy mikor is kaphatunk választ. Egy fontos dolog van, hogy kiderüljön az igazság, hogy ki él vissza ezekkel az információkkal.

Mivel a nyomozás még nem zárult le, így semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy valóban lehallgatták a showmant, s a hatósag emberei információt szolgáltattak volna illetéktelenek számára. Az adócsalási ügyben a nyomozati idő akár két év is lehet. Csak ezután emel vádat az ügyészség, s akár börtönbüntetést is kérhetnek Gáspárra.

Kapnak segélyt, de nem abból élnek

A napokban megjelent információk szerint Gaspárék segélyt kapnak. Ezt maga a showman sem tagadja.

– Virág (15) még kiskorú, iskolás, jár utána a családi pótlék, 12 500 forint havonta, de nem ebből élünk. De miért ne venném fel? Ez jár nekünk – magyarázta Győző.

Forrás:

http://www.blikk.hu/sztarvilag/sztarsztorik/lehallgatas-miatt-tett-feljelentest-gyozike/45l4bdt?utm_source=hirkereso&utm_medium=hirkereso&utm_campaign=hirkereso

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!