Nem rég közölték a szomorú hírt.

Elhunyt Ingvar Kamprad, az IKEA cég alapítója.

A cég vasárnapi közleménye szerint a 91 éves üzletember szombaton, a svédországi Smalandban található házában hunyt el.

Ingvar Kamprad 1943-ban alapította meg a lakberendezést forradalmasító IKEAvállalatot - a név az Ingvar Kamprad, a családi farm Elmtaryd, valamint a közeli Agunnaryd kezdőbetűiből áll össze.

Szögekkel, képkeretekkel indította a boltot, főként rendelésre szállított. A kínálatban 1948-ban jelent meg a helyi üzemek által készített bútor. 1951-re ez vált az IKEA fő profiljává, az első bemutatótermet 1953-ban nyitották meg.

Az első IKEA áruház 1958-ban nyílt meg Almhultban, akkor ez volt Skandinávia legnagyobb bútorüzlete, és itt nyílt meg 1960-ban az első IKEA-étterem is. Az 1980-as évek elejére már szinte minden nyugat-európai országban volt IKEA áruház, az első amerikai bolt 1985-ben nyitott.

Múlt év novemberében a világ 49 országában 411 IKEA áruház működött. Magyarországon tavaly júniusban nyílt a harmadik IKEA, 17 milliárd forintos beruházással Soroksáron.

Az IKEA birodalom éves forgalma megközelíti az 50 milliárd eurót. 

Az IKEA bonyolult tulajdonosi szerkezete miatt az elhunyt milliárdos vagyonát nehéz megbecsülni, a Forbes szerint vagyona 2016 februárjában 3,4 milliárd dollár volt.

Forrás:

http://faktor.hu/faktor-meghalt-ingvar-kamprad-ikea-alapito?source=hirkereso

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!