Ezt nem árt tudni mindenkinek...

Az önsegélyező pénztárak által kínált lehetőségek jóval kevésbé ismertek a többi pénztári szolgáltatásnál. Pedig ez az egyik legsokoldalúbb öngondoskodási forma, ráadásul a legtöbb egészségpénztár már kínálja is ezeket a termékeket.

A tagok saját számlán lévő megtakarításához a család többi tagja is hozzájárulhat, az összeg pedig jól jön a hirtelen jött betegségnél, munkanélküliségnél vagy súlyos káreseménynél. A pénztári befizetés után is igényelhető a 20%-os jövedelemadó-visszatérítés, maximum 150 ezer forintig, hívja fel a figyelmet az OVB Magyarország pénzügyi tanácsadó cég.

Sokan aggódnak a hirtelen kiadások miatt

Egy friss felmérés szerint a hazai lakosság 67%-a gondolja úgy, hogy érdemes lenne megtakarítani valamilyen váratlan kiadásra, adódjon az akár hirtelen betegségből vagy a munkahely elvesztéséből. A magyarok több mint fele egyetért azzal, hogy a nyugdíj mellett az egészségügyi kiadásokra és egyéb élethelyzetekre is fel kell készülni. Erre jó megoldást kínálhatnak az önsegélyező pénztárak, hiszen az adó-visszatérítés mellett igazán sokrétű a felhasználási módjuk is. A befizetett összeg felhasználható lakáshitel törlesztésére, a gyermekszületés, gyermeknevelés támogatására, óvodáztatásra, iskoláztatásra, betegség vagy rokkantság miatt kieső jövedelem pótlására, temetési támogatásra, gyógyszerekre vagy akár gyógyászati segédeszközökre is.

Több mint egymillió tag

Papp Ádám, az OVB Vermögensberatung Kft. ügyvezetője elmondta, hogy Magyarországon a pénztárak valamivel több mint egymillió tagot tartanak nyilván, akiknek viszont jelentős része nem számít aktívnak. Az összes tagra vetítve az egyéni befizetések az idei év első felében nem érték el a nyolcezer forintot sem, ami azt jelenti, hogy várhatóan az adó-visszatérítések sem lesznek számottevőek. Az önsegélyező pénztári szolgáltatásokra kifizetett összeg idén tagonként alig haladta meg az ezer forintot, ami nagyjából annyiba kerül, mint egyetlen doboz lázcsillapító.

Forrás:

http://femina.hu/terasz/onsegelyezo-penztar/

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!