Ebben az évben két alkalommal is növelheti a kormány a nyugdíjt, és a GDP emelkedése végett már 2018-ra is betervezték a nyugdíjprémiumot.

Egy friss módosító szerint korlát nélkül költhet majd jövőre a kormány a nyugdíjak emelésére – számolt be róla az InforádióHa a kormány kisebb emelést ad év elején, mint amekkora az infláció, akkor a különbözetet novemberben kiegészítésként odaadják az időseknek.  Ha pedig a gazdasági növekedés mértéke haladja meg a 3,5 százalékot, akkor egy képlet alapján jár jutalom a nyugdíjasoknak, amit pedig decemberben fizetnek ki.

A gazdaság növekedéséhez kötik a nyugdíjakat – és ezzel jól járnak az idősek / Fotó: RAS-archív

 

Erre egyébként idén minden esély megvan, a szakértők szerint ugyanis 4 százalék fölött is nőhet a gazdaság. Jövőre pedig még nagyobb, 4,3 százalék lehet a GDP emelkedése. Erre felkészülve módosítja a büdzsét a kormány, és emiatt beterveztek 24 milliárd forintot a nyugdíjprémiumra, 2018-ra pedig 32 milliárdot.

Az mfor.hu szerint a parlament költségvetési bizottsága azt is javasolja, hogy ez a jogcím – hasonlóan az idei évi módosításhoz – kerüljön át a felülről nyitott előirányzatok közé, azaz ha a GDP alakulása még több prémium utalását tenné indokolttá, akkor arra meglegyen a forrás a büdzsében.

Forrás:

http://www.tudasfaja.com/varatlanul-jo-hirek-erkeztek-a-nyugdijasoknak/

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!