Itt a pontos időpont mikor érkezik...



Közeledik a zimankó

Szombat hajnalban északnyugat felől hidegfront éri el az országunkat, aminek köszönhetően több hullámban is hideg, váltakozó nedvességtartalmú légtömegek áramlanak térségünkbe. Ez pedig pár fokos lehűléssel jár, hamarosan pedig már hózáporokra is számíthatunk, derül ki az Időkép előrejelzéséből.

Jön a rossz idő

Az érkező front már péntek délutántól okozhat kisebb esőt országszerte, éjjel pedig már a magasabb hegycsúcsokon akár havas esőre és kisebb havazásra is készülhetünk. Szombaton napközben a felhő- és csapadékmező kelet, délkelet felé távozik, mögötte a Dunántúlon kisüt a nap. Itt többfelé megélénkül az északi-északnyugati szél, délutánra pedig 5-10 fokig melegszik a levegő.

Akár hózáporok is kialakulhatnak

A többfelé enyhén fagyos reggel után vasárnap 5 és 9 fok között alakul a napi csúcshőmérséklet. A szeles időben a gyakran megnövekvő felhőzetből szórványosan - főként a Dunántúlon - eső, zápor, a magasabban fekvő tájakon hózápor is kialakulhat. Hétfő hajnalban már sok helyen fagypont alá csökkenhet a hőmérséklet, úgyhogy nagykabátokat és csizmákat előkészíteni. Napközben gyakran lesz erős a szél, a felhőátvonulásokból hózáporok alakulhatnak ki, és délutánra is csupán 4-9 fokig melegszik fel majd a levegő.

Forrás:

http://bekezdes.org/jobb-ha-kezdhetsz-keszulni-ekkor-koszont-be-iden-a-havazas-76004

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!