Őszinte vallott a híres énekeső...



Megrendítő Fábián Juli vallomása: az énekesnő ismét daganatos betegséggel küzd, és azt sem titkolta soha, mi okozhatta nála.

Élete legsikeresebb időszakában kapta a legnagyobb pofonokat: a betegsége miatt sok barátját és az akkori párját is elvesztette – lelépett. Fábián Juli A Dal 2012-es döntője után tűnt el egy évre, élete harcát vívta, amelyben később egy új szerelemben társa is akadt.

– Három éve együtt vagyok a párommal. Ő már a változás folyamatának közepén érkezett – újságolta Juli decemberben a Borsnak, a betegségéről azonban nem akart konkrétumokat elárulni.

Vasárnap este aztán nyilvános üzenetet tett közé, és közölte, egy időre visszavonul.

„Egy ideje tartó daganatos megbetegedés miatt most olyan kezelésekre van szükségem, amik bizonytalan időre kizárják az éneklést, a munkát, így egy darabig semmilyen fellépést, interjút, közszereplést nem vállalok, hogy minden erőmmel és energiámmal a gyógyulásra koncentrálhassak, és végleg magam mögött tudjam hagyni ezt a betegséget.”

 

Julit hiába kerestük, nem tudtuk elérni, előkerült viszont az a tavaly szeptemberi tévéfelvétel, amelyben Joshi Bharatnak mesélt életének erről az időszakáról. Az énekesnő nem titkolta, betegségének több oka is lehet.

– Ez apukámhoz is kapcsolódik, tehát az ő elvesztése egy annyira ösztönös dolog, és nagy veszteség… – kezdte, mire Joshi közbevágott:
– Vele akarsz találkozni, ugye? 
– Igen, igen, igen… – felelte Juli.

Azt sem titkolta, túlhajtotta magát, hogy megfeleljen másoknak, hogy érezze, szeretik.

– Az ember azt mondja, ha így folytatod, meghalok! – vágott közbe Joshi, Juli pedig megerősítette.
– Meghalsz! Véged! Tényleg véged! Minek élni így? Ez meg a másik: minek boldogtalanul élni? – ma­gyarázta Juli, aki az elmúlt években pénzt, időt sem sajnált, hogy elvégezzen olyan tanfolyamokat, amelyekkel közelebb kerülhet önmagához.

Juli Joshi kérdésére tavaly ősszel azt mondta, „majdnem hogy” túl van a be­tegségen, és már kifelé jön belőle. Úgy tű­nik, az élet még egyszer próbára teszi őt.

 

SZTÁROK IS SZORÍTANAK NEKI

Juli kiírásához százszám kommentelték a jókívánságokat, hírességek is.

Schobert Norbert: Erőt és gyógyulást Neked!
Jaksity Kata: Juliiiiii!!! Sok erőt és mielőbbi gyógyulást!!!
Stohl Luca: Mielőbbi gyógyulást!
Vincze Lilla: Julikám! A zene minden varázsló tündére gyógyítson meg mindnyájunk szeretetével és energiájával! Veled vagyunk, szeretünk!
Lofti Begi: Nagyon drukkolunk, és küldjük az energiát! Ebből a csatából csak te jöhetsz ki győztesen!!!

Forrás:

http://www.borsonline.hu/celeb/fabian-juli-dramai-vallomasa-minek-elni-igy/135974

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!