Érdemes odafigyelni, mert a kresz változások miatt nehogy bajba keveredjünk. Olvassuk el figyelmesen milyen változások várhatóak...

45 ezer forintos közlekedési bírságot kaphatsz alaphangon is, de akár 300 ezer forint is lehet belőle!
Hivatalosan 2014. szeptember 5-én lépett életbe, de valószínűleg Ön sem tud róla!

Az új szabály a következőt mondja:

“Ha a 16. § (1) bekezdés q) pontjában meghatározott jelzőtábla (84. ábra) alatt a 97. ábra szerinti kiegészítő jelzőtábla alkalmazásával távolságot jelöltek meg, akkor az így megjelölt útszakaszon – ha a közúti jelzésekből más nem következik – legfeljebb 30 km/óra sebességgel szabad közlekedni.”

A tábla, amire a fenti paragrafus hivatkozik az életben valahogy így néz ki:

Igen, igen!

Ez az a bizonyos jelzés, amely eddig is ott volt az iskolák, óvodák környékén, és amiről eddig is tudni kellett, hogy nem árt az óvatosság és a fokozott figyelem. Csakhogy!

Innentől ez kevés, a jármű sebességét csökkenteni kell, méghozzá 30 km/h sebességre.

Ha ezt nem teszed meg – szabálykövetőként betartva a lakott területen belül érvényes 50 km/h tempót -, és pont egy szép fotót készítenek rólad, tudod mennyi ezért a jutalom?

Nos erre a 156/2009. (VII. 29.) Korm. rendelet ad választ, amelyik meghatározza a különböző sebességtúllépéskeért adható “jutalmakat”.

Ez alapján, ha 30 a megengedett legnagyobb sebesség, akkor ötvennél 30.000 forint a bünti, de ha követjük az átlagos magyar szokást, azaz ötven helyett 60-65-tel megyünk, akkor már 45.000 forintot fizethetünk.

(Ez már nagyon végletes, de ha ne adj isten valaki 106 km/h-val megy ezen a helyen, a bírság 300.000 forint lesz…)

Figyelem!

A fenti képen 200 méteren belül maximum 30 km/h sebességgel közlekedhetünk!

A KRESZ változásokat soha nem árt figyelemmel kísérni, ugyanis időnként igen komoly büntetéssel számolhatunk ha egy szabályt megszegünk.Sokan egyszer megtanulják a KRESZ-t és után nem követik nyomon az egyes változtatásokat! A média is hibás abban, hogy sokszor csak akkor értesülünk a KRESZ változásokról, amikor már megbüntettek…akkor pedig igen drága tud lenni a tanulópénz!FORRÁS: KRESZKLUB.HU

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!