Nem gondolta, hogy az első harapásra ezt találja a hamburgerben.



Az első ha­ra­pás után már érezni le­he­tett hogy va­lami mozog a ham­bur­ger­ben - mondta pórul járt vá­sárló.

Egy latin-amerikai fiatalember, Edmagno Maguinho két sajtburgert vásárolt egy Burger Kingben Brazíliaváros egyik északi negyedében. A rendelést minden gond nélkül megkapták, de az egyik buci nem várt meglepetést tartogatott számukra: élő lárvák tucatjai ficánkoltak benne - írja a Mirror!

'Már az első harapásánál éreztem, hogy nagy gáz van a hamburgeremmel. Az íze fura volt, ahogy pedig jobban megnéztem, láttam, hogy valami mozog benne.'

- mesélte Edmango, aki direkt úgy videózta le az undorító burgert, hogy jól látszódjon, hogy melyik gyorsétterem lánc boltjában vásárolta.

A pórul járt pasas azonnal reklamálni kezdett az étterem menedzserével, aki csak azt tudta hajtogatni, hogy a burger rendesen át volt sütve és nem tudja miként kerültek bele a lárvák.Edmagno ezért feljelentést tett a helyi élelmiszer biztonsági hivatalnál, akik pár nappal később kiszálltak a helyszínre és egy alapos ellenőrzést követően sem találtak semmi törvénybe ütközőt.

A gusztustalan videó viszont nagyon ment a közösségi médiában, ami így valószínűleg a Burger King menedzsmentjéhez is eljuthatott. A gyorsétterem lánc helyi kirendeltsége belső vizsgálatot rendelt el, hogy kiderítsék, miként kerültek a buciba az undorító férgek.

Forrás:

https://ripost.hu/cikk-durva-dolgot-talaltak-egy-bureger-king-es-buciban-video

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!