Szomorú hír érkezett.



A híres színész nagyon rosszul érzi magát.

Szabó Győző a motoron való utazás híve, de ebből igen sok balesete is származott már élete során. 2005-ben például olyan súlyos sérüléseket szenvedett el, hogy mentővel kellett elszállítani, 2013-ban pedig olyan hármas ütközést szenvedett el, aminek következtében még a bordája is eltört.

SZABÓ GYŐZŐ /FOTÓ: POZSONYI ZITA

Most is szörnyű balesetet szenvedett, de szerencsére nem lett nagyobb baja.

'Elborultam a motorral, az egész jobb oldalamat lehúztam, a térdem, a bokám és a könyököm is vérzett. Egy fiatal pár ült az autóban, azonnal kiszálltak, hogy segítsenek, de őket jobban sokkolta a baleset, mint engem.'

Szabó Győző szerint egyébként egyre tarthatatlanabb a helyzet. Az autósok egyáltalán nem figyelnek oda a motorosokra, nem tartják be a szabályokat, és emiatt rengeteg balesetet okoznak.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!