Erről mesélt Puskás Peti az egyik tv műsorban...



Előbb volt párja, Kinga halt meg súlyos betegséget követően, majd talán legjobb barátját is elveszítette Puskás Peti. Az X-Faktor mentora, most a Story4 Tv Arckép című műsorában Kadarkai Endrének mesélt a történtekről. 

'Minden ember számára nagy tragédia, ha elveszíti a szerelmét vagy az egyik, ha nem a legjobb barátját. Ez egy olyan dolog, amit még az öcsémmel vagy a hozzátartozóimmal sem szoktam megbeszélni, mert gondolom, nekik is megvan a fájdalmuk ezzel kapcsolatban' - idézi Peti szavait a Blikk. A zenész aki öt évig volt együtt Kingával, elvesztésének fájdalmát éppen legjobb barátjával tudta megbeszélni, aki később szintén elhunyt. 

'Nagyon hiányoznak. Füri volt az egyetlen, akivel beszéltem Kingáról, próbáltuk egymást támogatni, és most már nincs ő sem. Azóta sokkal megértőbb lettem, hiszem, hogy jobban kell figyelni a másikra. Nem tudom, hogy lehetett volna-e többet tenni, ezt már nem tudjuk megválaszolni. Már csak egy dolog van, hogy az ember jobban értékelje a másikat és az emberi életet, hogy az mennyire szép dolog, és mennyi szép dolgot tudunk vele szerezni, hogyha igazán akarunk. Ezen az ember nem lesz túl soha, szerintem nem múlik el sohasem.Mindennap és minden helyzetben eszembe jutnak, a jó és a rossz pillanatokban egyaránt. Nem is szabad, hogy elmúljon, az életem részei, tőlük vagyok az, aki vagyok' - tette hozzá. 

Forrás:

http://www.life.hu/sztarok/20171025-volt-parjat-es-baratjat-is-elveszitette-puskas-peti-enekes.html

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!