Nem éppen biztató, amit mondott.



Drámai bejelentést tett közzé Sas József: ' Beteg vagyok, de ezt üzenem nektek drága emberek:Emberek, Megható

 

Sas József nem nevezi meg betegségét, de ami már biztos idén nem tud fellépni. Annyit megtudtunk, hogy pozitívan áll az állapotához, mert a következő sorokat tette közzé:  '- Nagyon sajnálatos, de ki kell tudni mondani, hogy a polgári kabarénak lassan vége van. Ennek a műfajnak magam vagyok az utolsó mohikánja, még ha itt-ott elő is vesznek egy-egy legendás jelenetet. Én bevallom, elfáradtam. '

 

'Nem könnyű szembesülni a betegséggel. Minden este imádkozom Istenhez, mert úgy érzem van még dolgom ezen a világon. Oly sok szomorú arcot látok, mint még soha. Szeretnék meggyógyulni, hogy mosolyt csalhassak az emberek arcára... Számomra az igazi boldogságot világ életemben az jelentette, ha megnevettethettem az embereket. A nevetés gyógyír a léleknek, épp ezért szégyellném magam, ha épp én adnám fel.  Drága emberek szeretnélek nem cserben hagyni Titeket!'

 

Művész úr! Gyógyuljon meg mielőbb, mert talán soha nem volt akkora szükség ebben az országban a boldogsághormon-termelő kacagásra, mint mostanság. Kérjük önöket biztassuk Sas Józsefet néhány pozitív szóval!

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!