Megdöbbenőt hír látott napvilágot.



Olivia Newton-John orvosi marihuánával kezeli végstádiumú rákját. A 69 éves színésznőnek tavaly újult ki a mellrákja, az áttét a keresztcsontjánál jelentkezett. Most először beszélt nyíltan a rákkal való küzdelméről, és arról, hogy a marihuána mennyit segít ebben.

Egy ausztrál tévéshow-ban mondta el Olivia Newton-John, hogy 4. stádiumban lévő rákját többek között orvosi marihuánával és egyéb természetes gyógymódokkal kezeli. Először 1992-ben diagnosztizálták nála a mellrákot, és évekig úgy tűnt, hogy kigyógyult a betegségből, de aztán 2013-ban az orvosok megállapították, hogy a rák kiújult a szervezetében, majd tavaly újabb áttétet találtak nála. A hátfájásról, amely miatt először koncertturnéja első felét le kellett mondania, kiderült, hogy a mellrák miatt jelentkezett, amely továbbterjedt és áttét alakult ki a keresztcsontján.

Olivia Newton-John most hangsúlyozta, hogy nem küzdelemnek fogja fel a betegség legyőzését, mint inkább a saját földi küldetése részének. Ennek jegyében Melbourne-ben alapított egy rákkutatási centrumot. Szerinte a sugárterápiával kiegészített természetes gyógymódok hatásosak, és mindenképpen az a célja, hogy talpra álljon. A Grease egykori, négyszeres Grammy-díjas színésznője a showműsorban amellett érvelt, hogy több amerikai államhoz hasonlóan – ő Kaliforniában él – Ausztráliában is engedélyezni kellene az orvosi marihuána használatát, mert az a rákos betegek fájdalmain nagyon sokat tud enyhíteni. Forrás

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!