Így búcsúztatták a legendát.



Augusztus 22-én meghalt Székhelyi József Jászai Mari-díjas színész, rendező, a Szegedi Nemzeti Színház korábbi igazgatója. Székhelyi József temetése a Kozma utcai izraelita temetőben 2018. augusztus 26-án, vasárnap volt, ahol a családja mellett rengeteg tisztelője, kollégája jelen volt.

Székhelyi József 1946. november 24-én született Budapesten. Pályafutása alatt játszott a kecskeméti Katona József Színházban, a Madách Színházban, a Nemzeti Színházban, a Pesti Magyar Színházban, az Arizona Színházban és a Soproni Petőfi Színházban. 2003 és 2008 között főigazgatóként irányította a Szegedi Nemzeti Színházat és a Szegedi Szabadtéri Játékokat.  

Utolsó útjára kísérik Székhelyi Józsefet a Kozma utcai izraelita temetőben 2018. augusztus 26-ánVerő Tamás a Frankel Leó úti zsinagóga rabbijaSzacsvay László színművész

Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Székhelyi régóta küzdött a tüdőrákkal, de munkáját a kezelések alatt sem adta fel. Azt mondta erről , hogy az a figura, akit alakít a színpadon, nem tüdőrákos.

De ebből semmi nem látszódhat rajtam a színházban, hiszen Mr. Green nem volt rákos. Én még az a generáció vagyok, melynek tagjai nem mondanak le előadást. Néhány évtizede egy rosszul sikerült teniszezés után az összes szerepemet hátsóig érő gipszben játszottam, akkor is játszottam minden este.

Székhelyi József gyakran nyilatkozta, hogy a munkája mellett a családja ad neki erőt. Legkisebb lánya elég későn, 65 éves korában született. “Régi mániám, hogy mindig legyen otthon talajmenti gyerek, mert segít az ember lelkén. Nagy, sikeres és gyönyörű gyerekeim sora után meghatározó élmény újra kispapának lenni. Összesen hat gyerekem van, négy saját és két nevelt, valamint négy unokám” - mesélte.

Forrás:

index.hu

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!