Ez volt Diana nagy álma.



Katalin és Vilmos mesébe illő életet élnek. Hétfőn megszületett harmadik gyermekük is, aki a második kisfiú a családban. Akik ismerték Diana hercegnőt, tudják, hogy ő is mindig ilyen életre vágyott.

Diana mindig is egy tökéletes életről álmodott: tökéletes szerelem, tökéletes házasság és a két fia mellé szeretett volna még egy kislányt is. Károllyal való házassága azonban a jóindulat ellenére sem volt tökéletes. Diana sokáig hitt abban, hogy ha születik még egy gyerek a családba, akkor még van esélyük megmenteni a kapcsolatukat. Erre azonban nem került sor, a hercegnő és Károly végül hossza huzavona után elváltak.

Harmadik baba utáni vágyakozása viszont ezután sem hagyott alább, még abba is belement volna, hogy közös gyereket vállaljon az arab szívsebésszel, dr. Khannal, azt gondolta ugyanis, hogy egy félvér gyerek felnevelése igazán példaértékű lenne. Azonban a férfi két év együttélés után szakított a Szívek hercegnőjével. Néhány hónappal később Diana balesetben életét vesztette, így már csak álom maradt a harmadik gyerek.

Diana egyik régi barátja elárulta, hogy ha a hercegnő még élne, most, hogy megérkezett harmadik unokája repesne a boldogságtól és azt tervezgetné, hogy milyen ruhákba öltözteti az új trónörököst és alig várná, hogy ő vigyázhasson a csöppségre.

(Daily Mail)

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!