A régi edzőcipőkett, és adidasokat hajlamosak vagyunk kidobni, ha már nem elég élénk a színük, vagy kilyukadt az orruk. Most mutatunk néhány szuper trükköt, melyek segítségével megmenthetjük a kedvenc cipőinket.



 

Ha kivékonyodott, vagy kilyukadt a cipő orra, könnyen meg tudjuk javítani. Sok esetben a vászoncipőnek semmi más baja nincsen, csupán annyi, hogy az orra egy kicsit kivékonyodott. Mielőtt nekifognánk a megjavításának, mossuk jól meg a cipőt. Vágjunk egy darab műbőrt a lyukra, majd ezután szabjuk méretre a felvasalható dekorvásznat, és a vasaló segítségével rögzítsük mindkét cipőnk orrára. Ezután a cipő felső részénél varrjuk oda a vásznat. Ez a dekoratív varrás egyben nagyon hasznos is, hiszen jól rögzít.

A vászoncipők talpa nagyon hamar elszíneződik, megsárgul. Ha azt szeretnénk, hogy ismét olyan fehér legyen, mint újkorában, dörzsöljük át alaposan citromsavval, vagy szódabikarbónával. Egy régi fogkefe, és fogkrém, vagy radírgumi segítségével is szép fehérre dörzsölhetjük a cipő elszíneződött, gumirészét.

.

Az előírások szerint a vászoncipőket nem ajánlott a mosógépben mosni, mert ez nagyon megviseli a ragasztott felületeket. Tegyük egy mosózsákba a cipőt, és így rakjuk be a mosógépbe. Állítsuk kímélő programra, és legtöbb fél órát mossuk.

Ha kellemetlen szagú a cipőnk, szórjunk a belsejébe egy kevés szódabikarbónát, ez majd felszívja a felesleges nedvességet, valamint a szagokat is.

 
Forrás:

twice

 
Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!