A Hősök terénél le szeretett volna szállni a troliról a fiatal anyuka az öt hónapos kisfiával, a babakocsit azonban egyedül nem tudta levenni, így egy nő segített neki – olvasható a Bors cikkében.



A trolibusz vezetője először a babakocsira csukta rá az ajtót, az utazóközönség már ekkor szólt neki, hogy figyeljen jobban, majd mikor a babakocsi már a trolin kívül volt, a sofőr zárta az ajtókat és indított – az anyuka viszont még a járművön tartózkodott.

A sofőr kinyitotta az ajtót, a hölölgy fogta alul, én pedig fölül a babakocsit, így próbáltunk leszállni. A következő pillanatban azonban a vezető rácsapta az ajtót a babakocsiban fekvő gyerekemre, csak azután nyitotta ki újra, hogy az egész busz hangos kiabálásba kezdett. Amikor a segítségem leért Benett-tel, legnagyobb megdöbbenésemre az orrom előtt újra bezárult az ajtó

- mondta el a lapnak az anyuka, aki hiába szaladt oda a sofőrhöz, az rá se hederített. 

A Benivel maradt asszony hangosan kopogott, a többi utas is kiabált, de még ez sem érdekelte, egyből a gázra lépett. Miután számon kértem, hogy mit művel, ezt a választ kaptam: „Fogja be, vagy ledobom! Majd a következő megállóban leszáll!”

A fiatal édesanya végül a Benczúr utcánál tudott leszállni, szerencsére a babakocsi levételénél segítő nő ott maradt az előző megállóban a csecsemővel.

Az édesanya egyből bejelentést tett a BKK-nál az esetről, ahonnan azt a választ kapta, hogy 30 napos határidővel foglalkoznak az üggyel.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!