Az ügy véd nem tartja tovább a száját.



Évek óta húzódik Pártos Csilla és Pécsi Ildikó pere, viszont az mikor és miért mérgesedett el a korábbi jó viszony, eddig nem lehetett tudni. Pécsi Ildikó egy korábbi nyilatkozatában azt állította: 'eszméletlen jó ajánlattal' keresték meg Pártost, ami az egész bírósági folyamatnak elejét vehette volna. Csilla ügyvédje végül úgy döntött, nem hallgat tovább, és elmondja, milyen ajánlatot is tett anno a színésznő.

 

 

'Az összes per vonatkozásában egyetlen ajánlatuk volt, ami még az ügyfelem és Pécsi Ildikó fia, Szűcs Csaba válása előtt volt esedékes, körülbelül három-négy évvel ezelőtt. Az akkor elhangzott ajánlat úgy szólt, hogy Csilla nem kap semmit a vagyonból, mert nem jár neki semmi. Egyébként ez a perbeli álláspontjuk is. Ezen felül azt akarták, hogy az akkor még kiskorú  gyermek az apjához kerüljön, és az anya fizessen gyerektartást. Ez az első és egyetlen 'gáláns' ajánlat, amiről tudunk. Nem gondolom, hogy ezt el kellett volna fogadni, pláne, hogy ügyfelem imádja a fiát, és sose engedné, hogy elvegyék tőle. Mindez csak szóban hangzott el, és  a bíróságon végül meg is változott az álláspont...' - mesélte a Sorry! magazinnak Dr. Gerencsér András, Pártos Csilla jogi képviselője.

 

 

Forrás:

http://netujsag.net/az-ugyved-kitalalt-pecsi-il-dikorol-el-akarta-venni-az-uno-ka-jat-volt-me-nye-tol-82596

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!