Ők nagyon jól járnak.



Idén 2,5 millió nyugdíjas kap nyugdíjprémiumot. Az öregségi nyugdíjasokhoz képest tavaly és idén is kibővítették a jogosultak körét.

Nyugdíjprémium – itt a hivatalos lista, kik kapják a pénzt

De vannak különbségek is, azaz akadnak, akik tavaly kaptak nyugdíjprémiumot, idén viszont már nem tüntették fel őket, illetve fordítva – írta a portál.

A 2018-as kormányrendelet alapján nyugdíjprémiumot kaphatnak azok is, akik

  • a hadigondozásról szóló törvény alapján és a nyugdíjtörvény szerint (Tny. 62. §) megemelendő rendszeres pénzbeli ellátásokat,
  • házastársi pótlékot vagy
  • házastárs után járó jövedelempótlékot kapnak.

Ezen kívül volt még három kedvezményezett csoport tavaly, de közülük idén csak kettő maradt:

  • akik idén novemberben már öregségi nyugdíjasok voltak, és a korábbi ellátásuk helyett idén újraszámítás nélkül állapították meg az öregségi nyugdíját, illetve
  • akik 2018 novemberében rokkantsági-, rehabilitációs ellátást, baleseti- vagy bányászok egészségkárosodási járadékot kaptak, feltéve hogy a felsorolt ellátásokat a korábbi rokkantsági járadék, illetve -ellátás, rehabilitációs ellátás, baleseti járadék vagy bányászok egészségkárosodási járadéka megszűnése után rögtön a következő naptól állapították meg, és ezeket legalább egy napra kapták már tavaly is.

Forrás: https://www.napi.hu

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!