Erre válaszol ő azt mondta feljelenti a Miniszterelnököt...



Zaklatás alapos gyanúja miatt indított nyomozást a Balassagyarmati Rendőrkapitányság Zagyva György Gyula, a Jobbik volt parlamenti képviselőjének fenyegetőzése ügyében - írja a Magyar Idők.

A napilap keddi számában megjelent cikk szerint a nyomozás egyelőre ismeretlen tettes ellen folyik, ám hamarosan kihallgatják Zagyvát, akivel közölni fogják a vizsgálat eredményét. A Btk. 222. paragrafusa szerint

akár két évet is kaphat a zaklató.

Az ügy előzménye, hogy Varga-Bíró Tamás zenész a Facebookon élesen kritizálta Zagyvát, amiért szerepelt a liberális aktivista, Gulyás Márton videójában, amelyben új választási rendszerért lobbiznak. Ezután Zagyva állítólag életveszélyesen megfenyegette a zenészt, aki feljelentést tett a Balassagyarmati Rendőrkapitányságon.

Zagyva a feljelentés megtétele közben hívta Varga-Bírót telefonon, aki - saját elmondása szerint - kihangosította a készüléket, így az ügyeletes tiszt hallhatta a fenyegetést, amelyet a napilap cikke szó szerint idéz.

Varga-Bíró állítólag felvette a hívást, az ügyeletes tiszt pedig tanúként szerepel ezentúl az ügyben. Zagyva ugyanakkor tagadta, hogy halálosan megfenyegette a zenészt és családját, illetve hogy 'lezsidózta' Varga-Bírót. Azt viszont elismerte, hogy

'zsidó tempót' emlegetett vele kapcsolatban.

Orbán Viktor miniszterelnök az eset kapcsán utasította a belügyminisztert, hogy a 'gyalázatos antiszemita fenyegetőzés' ellen a törvény teljes szigorával lépjen fel. A volt jobbikos képviselő szerint egy már zajló büntetőeljárásba való ilyen beavatkozás a politika részéről kimeríti a hivatali visszaélés bűncselekményét, ezért feljelentést tesz az ügyészségen a kormányfő ellen - olvasható a Magyar Időkben.

Forrás:

http://civishir.hu/kozelet/2017/06/nyomoznak-a-zsidozo-fenyegetozo-jobbikos-miatt

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!