Új fordulat a várt ajándékkal kapcsolatban.



Mint megírtuk, Novák Katalin, család és ifjúságügyért felelős államtitkár, aki az Idősek Tanácsának alelnöke csütörtökön az M1-en arról beszélt, hogy néhány hét szükséges ahhoz, hogy a posta kiküldje az utalványokat az érintetteknek. Abban bízik, hogy április közepéig mindenki megkapja a juttatást.

 

Most azonban a 24.hu új információval jött ki: a portál szerint még a választás előtt, legkésőbb március 29-ig minden érintettnek meg kell kapni a 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt. A portál állítása szerint a postahivatalok a következő körüzenetet kapták:

 

'Tájékoztatom, hogy kormányzati megbízás alapján 10000 Ft értékű Erzsébet-utalványt tartalmazó küldemények kerülnek kiküldésre. A nyugdíjasok számára címzett küldemények kézbesítését ezúttal is a Magyar Posta végzi. A kézbesítést ütemezetten, március 29-ig kell végrehajtani.'

Azt is írják, hogy azok a posták, amelyek március 23-a után kapják meg a borítékokat, külön tájékoztatást kapnak majd.

Mint ismert, a kormány a héten nem csak arról döntött, hogy a nyugdíjasok újabb ajándék Erzsébet-utalványt kapnak, hanem arról is, hogy a télen megnövekedett rezsiköltségeket kívánja kompenzálni a kormányzat azzal, hogy 12 ezer forintot jóváír a gázt, illetve távfűtést használó háztartások számára. Azért, mert az elmúlt időszakban tapasztalt rendkívüli hideg jelentős plusz kiadást okozott a családoknak.

Forrás:

http://bekezdes.org/ujabb-fordulat-erzsebet-utalvany-ugyben-uj-informacio-latott-napvilagot-a-nyugdijasok-ajandekarol-82072

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!