Ennyivel fog emelkedni a nyugdíj.



A kormány nem változtatott a nyugdíjak jövő évi emelésének mértékén, januártól 2,7 százalékkal emelkednek a járandóságok. 'Ez kijelenthető, igen' - ezt mondta ezzel kapcsolatos kérdésünkre a szerdai Kormányinfón Gulyás Gergely miniszter.

 

Gulyás GergelyGulyás Gergely

 

Az elmúlt hónapokban egy sor elemzés látott napvilágot - köztük a Magyar Nemzeti Banké - amelyek szerint jövőre meghaladja a 3 százalékot az infláció. A kormány 2,7 százalékkal számolt a 2019-es költségvetés összeállításakor, és ehhez igazítottan állapították meg a nyugdíjemelést mértékét is, a jogszabályoknak megfelelően.

Portálunk rendszeresen és elsőként számolt be az elmúlt időszakban arról, hogy az inflációs folyamatok miatt szükség lenne a kormányzati döntés korrigálására. Erre megvannak a kormány eszközei, pár éve is az utolsó hetekben döntöttek arról, hogy az addig tervezettnél magasabb emelésben részesítik januártól a nyugdíjasokat.

Most erre nem hajlandó a kormány - derült ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter szavaiból. Gulyás ugyanakkor hozzátette, hogy amennyiben az inflációs folyamatok azt igazolják, hogy a kormány előrejelzése téves volt, készek korrigálni a döntésüket.

 

Azt nem részletezte, hogy mit ért ez alatt. A vonatkozó törvény alapján adott év novemberében automatikus korrekcióra kerül sor. Erre idén nem volt szükség, az infláció alatta maradt a nyugdíjemelésnek abban az időszakban, amikor a kiegészítést kalkulálni kellett, de jövőre valószínűleg előáll ez a helyzet.

Van azonban egy másik forgatókönyv is, mely alapján a kormány éven belül bármikor kész a korrekcióra, ha a makroszámok azt jelzik, hogy rosszul jártak a nyugdíjasok. Ilyen intézkedésre eddig nem volt példa, de az Erzsébet utalványoknál is átalakulóban van az utalási rend: eddig karácsonykor kapták meg a jogosultak a kártyát, idén már húsvétkor, és lehet, hogy jövőre is tavasszal érkezik a postás az ajándékkal. Bár jóval kisebb az esély rá, de nem kizárt, hogy már november előtt megkapnák a pótlást az idősek, ha eljön annak az ideje.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!