Nem javult továbbra se a helyzet.



Sajnos úgy tűnik, hogy Hosszú Katinkának és Shane Tusupnak még nem sikerült rendezniük a problémákat, hiszen hiába tért vissza az úszónő Magyarországra, nem együtt készülnek a versenyekre.

Nem tudta titokban tartani Hosszú Katinka és Shane Tusup, hogy valami nincs rendben a kapcsolatukkal, így miután elindultak a híresztelések és a pletykák, ők is kiadtak egy közleményt'Igaz, hogy kapcsolatunk nehéz időszakon, megpróbáltatásokon megy keresztül' - írták a többi között, de azóta semmi megnyugtató nem történt. Pedig a rajongók nagyon szeretnék, ha kibékülnének, de ez persze kevés a problémák rendezéséhez. Katinka egy sportolótársa, Dudás Dániel társaságában utazott Miamiba, és ugyan már hazatért, a közös felkészülést nem kezdték el férjével.

Ahogy arról Katinka is posztolt, ő elkezdte az edzéseket, de a Blikk információi szerint Katinka a Duna Arénába nem tette be a lábát. Férje rendületlenül jár az uszodába, hiszen a közös klubjuk növendékeinek ő tartja az edzéseket. Bérelt autóval jön-megy a városban, míg állítólag Katinka egyelőre egy hotelben szállt meg. Akárhogyan is, az biztos, hogy Katinkának keményen kell edzenie, hiszen részt vesz a luxemburgi Euro Meet elnevezésű versenyen, amely az idei év első megmérettetése lesz. 

Azelőtt azonban jövőhéten megrendezik az év sportolója gálát, már csak az a kérdés, hogy vajon ott találkoznak-e, vagy egyáltalán elmennek-e a rendezvényre.

Forrás:

http://www.life.hu/sztarok/20180105-hosszu-katinka-tovabbra-is-a-ferje-nelkul-edz.html#

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!