Nagyobb a baj mint gondolták.



Vészhelyzeti bizottságot hívott össze péntekre az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a Kongói Demokratikus Köztársaságban elharapódzni látszó ebola nemzetközi kockázatainak megvitatására - jelentette be csütörtökön Genfben Chistian Lindmeier, a szervezet szóvivője.

A bizottság arról fog határozni, hogy nemzetközi aggodalomra okot adó közegészségügyi vészhelyzetnek nyilvánítja-e a kongói helyzetet, ami nagyobb nemzetközi beavatkozást, több erőforrás mozgósítását vonhatja maga után.

Előzőleg a Kongói Demokratikus Köztársaság egészségügyi minisztere közölte, újabb szakaszába lépett az ország északnyugati részén áprilisban kezdődött ebolajárvány, a vírust Mbandaka tartományi székhelyen is azonosították, egy ottani betegnél. A megbetegedések már három egészségügyi zónát érintenek, köztük egy városi övezetet.

A WHO a héten négyezer adag kísérleti oltóanyagot küldött a fekete-afrikai országba, miután a múlt héten aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az eddig már 23 ember halálát okozó betegség az egymillió lakosú Mbandakára is átterjedhet, ami rendkívüli módon megnehezítheti a járvány megfékezését.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!