Ezt se gondolta volna senki...



Hétvégéken továbbra is gyengén szerepel a TV2, életben a két ősszel indult műsora, a Sztárban sztár és a Ninja Warrior tarja.

A tévék nézettségért vívott csatájában nagy felfordulást nem hozott magával a 43. hét. Az RTL Klub hétköznapok esti uralmát nem tudja megtörni a TV2, igaz, ebben egyedüli mentsvára a hétfő estékre időzített új vetélkedő műsora, a Ninja Warrior, mely a mögöttünk hagyott héten a harmadik legnézettebb műsor lett a kereskedelmileg fontos, 18-49 éves korcsoportban. Az élen a TV2 vasárnap este sugárzott Sztárban sztár című showműsora végzett, mely a tévé előtt ülők 22,4 százalékát érdekelte. A legutóbbi adás kapcsán a nézők egyébként bundagyanút kiáltottak, hiszen technikai malőr miatt nem lehetett Berkes Olivérre szavazni. Az esettel kapcsolatban a TV2 is megszólalt, közleményben tudatták, 'rövid, a sorrendet nem befolyásoló technikai fennakadást követően helyreállt a rendszer. Közjegyző által hitelesített szavazatok alapján hirdettük ki a végeredményt'. 

A két TV2-s műsor közé ezúttal a Thor: Sötét világ című akciófilm tudott beékelődni, amit az RTL Klub tűzott műsorára hétfőn este, a vetélkedővel egyidőben. Vagyis hiába indított jól a Ninja Warrior és nyerte meg akkor a hétfő estét az RTL-lel szemben, a második adásra már kicsit mintha kifulladt volna a lendület, hiszen a Marvel-film több nézőt vonzott az RTL-nek.

A helyzet azonban könnyen változhat a jövőben a TV2 javára, hiszen november elején indul az Ázsia Expressz. Az utazós-realityben a többnyire csatornához köthető celebeknek 4 ismeretlen országon kell majd túljutniuk úgy, hogy napi egyetlen dollár áll majd rendelkezésükre. Ha az egzotikus helyeken forgatott produkció bejön a nézőknek, a TV2 képes lehet legalább annyira felzárkózni a versenytárshoz, hogy esélye legyen megszorongatni őt a hétköznapokon is.

Forrás:

http://mfor.hu/cikkek/vallalatok/Nem_orulhet_sok_mindennek_a_TV2.html?utm_source=hirkereso.hu&utm_medium=referral

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!