Életveszélyes állapotban.



Harsányi Gábort életveszélyes állapotban szállították kórházba nem olyan régen, mert egy főorvos barátja injekciójától majdnem az életét vesztette.

 

Nyakfájás miatt fordult orvos barátjához Harsányi Gábor, ugyanis próbálnia kellett volna aznap, elfeküdt nyakát azonban mozdítani sem tudta.

– Gondoltam, elmegyek a főorvos barátomhoz, majd ő helyreteszi. Adott a lapockám fölé egy injekciót, s először nem is éreztem semmit. A színházban azonban már nem bírtam felmenni a lépcsőn, olyan légszomjam volt – mesélte a Borsnak a színművész. – Ki kellett hívni a mentőt, szerencsémre időben érkeztek, és kifogtam egy zseniális mentőorvost, aki szinte meg sem vizsgált, azonnal indult, szirénázva vittek a kórházba. Kiderült, hogy az ismerős orvos az injekciós tűvel átszúrta a mellhártyámat, légmellet kaptam. Közel voltam hozzá, hogy összeomoljon a keringésem. Ha késik a segítség, már nem lennék itt.

Főorvos barátján utána már számon sem tudta kérni a műhibát, mert mire felgyógyult, az orvos már külföldön kezdett el praktizálni.

Forrás:

http://www.blikk.hu/sztarvilag/sztarsztorik/eletveszelyes-allapotban-szallitottak-korhazba-harsanyi-gabort/dsjdqt1?utm_source=hirkereso&utm_medium=hirkereso&utm_campaign=hirkereso

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!