Erre senki se számított.



Pártos Csilla érzelmileg is nagyon ragaszkodott a házhoz, amelyből ki kellett költöznie, hiszen a bírósági erre kötelezte. Ahogy korábban mesélte, ide hozta haza kisfiát, itt élt húsz évig és élete munkája is benne van. A jógaoktatóként dolgozó nő ugyan elköltözött az édesanyjához, azonban fia még mindig ott akik, akihez rendszeresen visszajár, hiszen ő gondoskodik róla. Pécsi felajánlotta neki, ha ennyire tetszik neki ez a ház, akkor vegye meg! Ha nem él ezzel a lehetőséggel, akkor viszont a srác is költözzön ki mihamarabb.

 

Egyetlen pozitív fejlemény, hogy a nagyszülők (Pécsi Ildikó és férje, Szűcs Lajos) úgy döntöttek, hogy segítik majd anyagilag nagyobbik unokájukat is.

-A színésznőnek és férjének egyébként olyan a szívük, mint a vaj. – tájékoztat dr. Magyar György, Pécsi ügyvédje. – A nagyszülőknek továbbra is az a tervük, hogy ha üresen visszakapják az ingatlanjukat, akkor azt értékesíteni szeretnék. Az ebből befolyt összeget főként unokáik támogatására fordítanák. Fiuk elsőszülött unokáját is segíteni szándékoznak, annak ellenére, hogy nem tartja velük a kapcsolatot. A színésznő korábban elmondta, hogy 5-6 éve feléjük sem néz a kis Csabika, aki már 20 éves és annyit változhatott a fiatalember az évek alatt, hogy már meg sem ismernék őt az utcán. Időközben egy szem fiuknak született egy másik fia is újabb kapcsolatából. Boldogok, hogy lett második fiú unokájuk is.

Forrás:

http://netujsag.net/ledobbentunk-azon-milyen-ajanlatot-tett-pecsi-ildiko-partos-csillanak-87224

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!