A videóban megnézheted mit mondott Orbán Viktor! - Videó



Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatót tartott kedden, a Parlamentben, sok fontos bejelentést tett:

- Ami a végeredményt illeti, különösképpen ami ránk vonatkozik: támogatottságunk egyértelmű, erős felhatalmazást kaptunk – mondta Orbán Viktor.

A választás témái és a közvetlen teendők kapcsán azt mondta: a magyar emberek kijelölték a legfontosabb témákat, ez a bevándorlás kérdése és a nemzeti szuverenitás. A magyarok azt akarják, hogy ők döntsék, kikkel kívánnak együtt élni- mondta.

Az emberek fele a magyar szuverenitás mellett törtek lándzsát. Ez azt jelenti, hogy erős nemzet vagyunk, amely erős Európát akar. A nemzetek Európája mellett kell kiállnunk, nem az „Európai Egyesült Államok” mellett – mondta a miniszterelnök.

A mai elnökségi ülésen megbízták a kormányalakítási tárgyalásokkal, a KDNP-nél már be is jelentkezett, más koalíciós párt bevonása nem merült fel.

Megfelelő időben fogja bemutatni az új kormányt a közvéleménynek – tette hozzá.

Fontos, hogy levonják az elmúlt 4 év kormányzati tapasztalatait – mondta, és kijelentette: A kormány működése politikai értelemben véget ért, nem folytatni fogják a kormányzást, hanem új kormány jön létre. Később kérdésre válaszolva megerősítette:

A Fidesz elnöksége felhatalmazta a kormányalakításra. Nem az előző kormány folytatja a munkáját, az ő munkájuk véget ért. - Nem az előző miniszterek és államtitkárok folytatják munkájukat, most új kormányt alakítok, nagy részben új emberekkel, új struktúrával. Ennek részleteit megfelelő előkészítés után fogja bejelenteni.

A korábban meglebegtetett, a választások utáni „elégtételre” vonatkozó kérdésekre válaszolva elmondta, hogy Magyarország alkotmányos demokrácia, a képviselőknek az alkotmányra kell esküt tennie. Az alaptörvényt és a jogszabályokat betartják, ezen belül azonban mindent meg fognak tenni. A választás előtt előterjesztett, de a Parlamentben még meg nem szavazott, és sokak szerint a civilek ellen szóló „STOP Soros” törvénycsomagról azt mondta, ennek elfogadására felhatalmazva érzik magukat, azonban ez a parlament dolga, és, hogy ez mikor, hogyan fog megtörténni, még nem tisztázott.

A gazdaságra vonatkozó kérdésre válaszolva azt mondta, Matolcsy Györgyöt megkérdezte, hogy a pénzpiacok mit reagáltak a választási eredményre és megnyugtató válaszokat kapott. Egyebekben arra lehet számítani, hogy az államadósság csökkenni fog, pénzügyek rendben lesznek

Azzal kapcsolatban, hogy Budapesten a Fidesz rosszabbul teljesített a választáson, mint vidéken, azt mondta, hogy a főváros nagyon fontos, szerettek volna itt is jobb eredményt elérni, a Fidesz szeretne több bizalmat szerezni, „azon igyekszünk, hogy jobb jegyet kapjunk” a budapestiektől is – fogalmazott Orbán Viktor.

A választás eredményéről szólva elmondta, hogy vannak még össze nem számolt szavazatok, nincs pontos végeredmény, pontos mandátum arányokat még nem ismernek, de azt várják, hogy az eddig ismert eredmény nem fog romlani.

Itt a teljes felvétel:

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!