Az 1600-1800 gramm közötti súllyal világra jött babák születésük óta egy-egy kilogrammal gyarapodtak és végre hazakerültek a családi fészekbe. Nincs is ettől jobb, hogy az első karácsonyt együtt töltsék szüleikkel.



Boglárka, Jázmin, Flóra és István november 24-én születtek tervezett császármetszéssel,öt nappal a terhesség 33. hetének betöltését követően, rövid időre inkubátorba kerültek, majd 2016. december 19-ig az újszülött osztályon látták el őket. Valamennyi baba szépen fejlődik, édesanyjukkal együtt egészségesen hagyták el a klinikát.

Az édesapának nem lesz szokatlan a nagy család, ugyanis harminc évvel ezelőtt testvéreivel maga is négyes ikerként született.

A Boda-családban innentől minden nap karácsony lesz – utalt a nagycsalád örömére a babákat világra segítő Póka Róbert professzor, a szülészeti klinika igazgatja, aki 30 évvel ezelőtt tagja volt annak az orvoscsoportnak is, aki az édesapát és testvéreit a világra segítette.

Az édesapa, Boda István vállalkozó és felesége, Boda Beáta informatikus örömmel mutatták meg a sajtónak az új családtagokat, akiket – mint mondták – az első este ketten látnak el otthon, de utána számítanak a család segítségére. Az egypetéjű két kisebbik lányt még ők maguk is nehezen tudják megkülönböztetni, valamivel könnyebb dolguk van a kétpetéjű ikerpárral – mondták.

Az MTI érdeklődésére, miszerint terveznek-e több gyereket, az édesapa annyit mondott: “most el leszünk foglalva az ikrekkel, de majd meglátjuk”.

Címfotó: MTI – Czeglédi Zsolt

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!