Ez az oka, hogy lezárják a nyomozást.



Március 21-én befejeződik a napra pontosan egy évvel ezelőtt történt veronai busztragédia miatt a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) által indított nyomozás, de az ügyészség még meghosszabbíthatja az eljárást - írta a Magyar Nemzet szombaton az Országos Rendőr-főkapitányságtól (ORFK) kapott információk alapján.

A Szinyei Merse Pál Gimnázium 17 diákjának és tanárának halálával járó olaszországi baleset ügyében párhuzamosan indult nyomozás Olaszországban és Magyarországon, az NNI január 22-én halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt indított vizsgálatot ismeretlen tettes ellen. Az olasz rendőrség tavaly március 31-én vádemelési javaslattal zárta le saját nyomozását, a Hír TV-vel az olasz ügyészség azt közölte: két hónapon belül vádat emelnek az ügyben - írta a lap.

A franciaországi síelésből hazatérő diákokat, tanárokat és hozzátartozókat szállító busz 2017. január 20-án, nem sokkal éjfél után az észak-olaszországi sztrádán letért az útról, majd szemből, fékezés nélkül egy felüljáró tartópillérének rohant. Az ütközés után a jármű kigyulladt, akik benne rekedtek, halálra égtek vagy súlyos égési sérüléseket szenvedtek, amelyekbe többen a kórházban haltak bele.
A baleset kapcsán már számos olyan információ látott napvilágot, amelyek felvetik a busztársaság felelősségét - írta a Magyar Nemzet, emlékeztetve például arra: a kiszivárgott jegyzőkönyv szerint a Setra típusú buszba engedély nélkül építettek be öt pótszéket, valamint - szintén engedély nélkül - pót-üzemanyagtartályokat. Szakértők szerint az egyik, a busz közepén elhelyezett 370 literes póttartály az ütközés során megsérült és berobbant, halálos tűzcsapdává változtatva a járművet.

Forrás:

http://www.life.hu/news/20180120-nincsenek-valaszok-a-veronai-tragediara-2017-buszbaleset.html

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!