Elég érdekes kutatási eredményre bukkantak...



Ha neked is van kutyád, akkor nem árt ha tudod, hogy mekkora kincs egy ilyen jószág, főként ha megvan a kölcsönös bizalom köztetek. Egy kutyus azért nagyszerű társ, mert olyan érzékeny érzékszervekkel rendelkezik, hogy képes megérezni azt is, ha egy ember gonosz, ártó szándékkal akar kárt tenni.

A Kyoto Egyetem kutatói egy 18 kutyát vizsgáló kísérletet végeztek el. Az ebek mellett ott voltak a gazdik is. A kísérlet során a gazdának ki kellett nyitnia egy dobozt, de mivel ez nem sikerül, így segítséget kellett kérnie egy másik embertől. Az emberek között vaoltak, akik visszautasították a segítségnyújtást, mások meg jószándékkal megpróbálták kinyitni a dobozt.

 

Ezek után az idegen embereknek pár finom falatot kell adniuk a kutyáknak. Érdekes, hogy a négylábúak csak azoktól voltak hajlandóak elfogadni az ételt, akik segítettek a gazdájuknak.

A kutatók szerint a kísérlettel sikerül igazolni, hogy a kutyák képesek különbséget tenni a jószándékú és rossz-szándékú emberek között, ami igen ritka képesség az állatvilágban, sőt vannak olyan emberek, akárcsak a 3 évnél kisebb gyerekek, akik nem képesek ilyen jellegű megállapításra, mint az ebek.

“Ez az első alkalom, hogy kiderült, hogy a kutyák képesek felmérni és különbséget tenni az emberi viselkedés és szándék között” – nyilatkozta Kazuo Fujita, az egyetem professzora.

Pár évvel korábban pedig a Kaliforniai Egyetem szakértői igazolták, hogy a kutyák irigyek tudnak lenni, ami valószínűleg az embertől eltanult viselkedési forma, ami nem csoda, hiszen egyes feltételezések szerint a kutya már 34 ezer év lehet az ember legjobb barátja, hű társa.

Forrás:

http://twice.hu/vilag/kutyad-megerzi-azokat-az-embereket-akik-bantani-akarnak-teged

 

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!