Mutatjuk, hogy igényelheted, oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson.



A kormány egy különleges karácsonyi ajándékkal készült a gyermekes családoknak az idei évben. Minden 14 évesnél fiatalabb gyermeknek jár alanyi jogon 130 ezer forint állami támogatás – ez kell tenned, hogy meg is kapja! Minden gyermeknek, aki 2004. december 31. napja után született a Magyar Állam támogatást nyújt, amelyet a fiatal felnőttek önálló életkezdésének anyagi megalapozása a célja. A támogatást a helyi Államkincstárban kell igényelni, majd a Magyar Államkincstár a gyermek születése után megnyit egy számlát, amelyre 130.000 forintot utal, erről postai úton küld értesítést a szülőnek. 

 


Azoknak a gyermekeknek, akik rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultak és a nevelésbe vett gyermekek számára második alkalommal is utal a MÁK, amikor a gyermek betöltötte a 7. életévét és harmadik alkalommal is utalnak, mikor a gyermek betöltötte a tizennegyedik életévét.

További speciális esetek:

Azoknál a jogosult gyermekeknél, akik 2006-ban születtek a két alkalommal 42.000- 42.000 forintot utal az állam a számlájára, míg a 2007-ben és az után született gyermekek esetében ez az összeg 44.600- 44.600 forint. Hirdetés Babakötvény esetén, amennyiben nem szeretné a szülő havonta megtoldani a kamatokat, 18 év alatt közel 130 ezer forint gyűjthető össze.Ha a szülő megnyitja a START Értékpapír számlát a gyermek születése után, akkor erre a számlára kerül automatikusan az életkezdési támogatás összege, vagyis 42,500 forint.Érdemes meglépni ezt a lépés, mert ebben az esetben a 3 százalékos infláció mellett a kamatprémiumot is megkapja gyermekünk. Ezzel együtt pedig közel 122 ezer forintot kap 18 éves korában!

Azoknál a gyermekeknél, akik rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülnek vagy nevelésbe vettek és rendelkeznek Start-értékpapír számlával, az állam által jóváírt összeg a számlára a tárgyéveben befizetett összeg 20%-a lehet, de nem lehet több mint évi 12.000 forint, ezt a támogatást a számlavezetőnek kell megigényelnie. Abban az esetben ha a gyermek mindkét jogosultsággal rendelkezik, akkor mindkét jogcímen megilleti a támogatás. Ahhoz, hogy jóváírásra kerüljön a támogatás, a számlavezetőnek a tárgyévet követő március 1-ig meg kell igényelnie, amely igénylést elektronikusan kell beküldeni a MÁK-hoz.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!