Itt a valódi ok.



„Nem tulajdonítok nagy jelentőséget, de lesz esküvő – nyilatkozta a Storynak. – Akkor persze, ha lesz rá elég pénzünk. Gyerek mellett viszont nehéz spórolni, hisz mindig kell valami – taglalta Majka. – Nekünk pedig nincsenek milliárdos barátaink, hogy a menyasszonytáncból visszajöjjön az esküvő ára. Úgyhogy, abból, amit a vendégek piálására fordítanánk, inkább csináltattam a lakásban még egy gyerekszobát. A fiainknál semmi sem fontosabb.”-nyilatkozta Majka a BestMagazinnak.

Az uniós statisztikai hivatal múlt heti jelentése szerint csaknem minden második gyerek házasságon kívül született2016-ban az Európai Unióban, az arányuk 43 százalék, mígMagyarországon 47 százalék volt. Az utóbbi években kisbabát vállaló magyar sztárszülők sem javítják a statisztikát… „Nem tulajdonítok a papírnak nagy jelentőséget, de lesz esküvő. Akkor persze, ha lesz rá elég pénzünk. Gyerek mellett viszont nehéz spórolni, hisz mindig kell valami. Úgyhogy abból, amita vendégek piálására fordítanánk, inkább csináltattam a lakásban még egy gyerekszobát. A fiainknál semmi sem lehet fontosabb.” – mondta Majka korábban. Még több sztár a BEST-ben!

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!