Az elmúlt időszakban kemény történéseket követhettünk.



Hetek óta körömrágva izgulhatunk a Vajna házaspár magánéletéért. Vajna Tímea ugyanis nagyon csalódott volt, amikor megtudta, hogy férje a titkárnőjével jelent meg a Story Gálán. Úgy gondolta hogy a nő sokkal többet jelent Andy Vajnának, mint egy egyszerű alkalmazott.

 

Vajnáné ezután közösségi oldalán szomorkodott Valentin-napon, majd üzent férjének, hogy örökké szeretni fogja. Ugyanakkor elmondta, hogy nem bízik a folytatásban. Néhány napja már esküvői ruhákat próbált, de azt is megtudtuk, hogy a válás után sem esne kétségbe, hiszen számára nem piszkos a munka és akár párizsit is szeletelne.

Ezt azonban Andy nem hagyta annyiban. Elmondta, hogy hamarosan Amerikába repül feleségéhez, hogy tisztázzák a tisztázandót.

És ez a pillanat is eljött: Andy Vajna és Vajna Tímea végre egy kontinensen vannak – igaz, ebben az Oscar-gálának is nagy szerepe van – és úgy tűnik még mindig elviselik egymást. Még egy fotó is készült a nagy találkozásról, amit IDE kattintva meg is nézhet a Blikk oldalán.

Forrás:

http://bekezdes.org/vegre-kiderult-mi-van-andy-vajna-es-timi-kozott-81936

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!