Végre láthatjuk őket.

Ahogy akkor hírül adtuk, decemberben meghalt egy édesanya Hajdúszoboszlón, miután életet adott három babájának. A Tündérkör Alapítvány karolta fel a családot, most pedig megmutatták a kicsiket. 

'És itt vannak ők a 'NEMZET HÁRMASIKREI' ahogy ígértük.

Mira, Léna és Milán jól van. Alig pár hete, hogy kint vannak a kórházból, de súlyuk a normálisnak megfelelően gyarapszik. Esznek, isznak és hatalmasakat alszanak, étvágyuk is fenomenális. Nemrégen felvették a kötelező oltások egyikét is mely különösebb gondot nem okozott. Nevelésükben, gondozásukban hatalmas szerepet játszik mindkét család, hiszen felváltva amolyan ügyeleti rendszerben, egymást váltva segítenek Tamásnak. Igazán jó babák az apuka állításai szerint. A családfő jelenleg telekvásárláson is gondolkozik, mert még nem eldöntött, hogy épít e vagy házat vesz a család hiszen mérlegelni kell. A költséghatékonyságot, praktikusságot és az infrastruktúrát is latba kell vetni aminek természetesen fő kedvezményezettjei maga a 3 csoda lesz. Természetesen az apuka állja a sarat és növekszenek a kicsik. ....jelentkezünk még' - posztolta Facebookjára a Tündérkör Alapítvány

 

Forrás:

http://www.life.hu/csalad/20180302-ime-az-elso-foto-a-hajduszoboszlon-a-szules-utan-elhunyt-edesanya-harmasikreirol.html

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!