Nem gondolta volna senki.



Ha rosszindulatú daganatos megbetegedésről hallani a sajtóban, médiában, akkor az okok között leggyakrabban a dohányzást, a mozgásszegény életmódot, a szegényes étrendet szokták megemlíteni, de sajnos ma már az sincs biztonságban, aki odafigyel az egészségére, rendszeresen mozog, és sok zöldséget, gyümölcsöt fogyaszt.

 

A gond ott van, hogy a kereskedelemben kapható zöldségek, gyümölcsök sok mérgező vegyületet tartalmaznak, amelyeket a termelők azért használnak, hogy megvédjék a terményeiket a gombás fertőzésektől, a rovarok támadásaitól, illetve a gyomnövények elszaporodását is igyekeznek megfékezni.

A Egyesült Államokban működő National Cancer Institute szerint Amerikában évente több mint 1,7 millió embernél állapítanak meg rákos kórt, és a betegségbe több mint 600 ezren bele is halnak.

Az amerikai rákos megbetegedések ellen küzdő hatóságok, szervezetek állításai szerint már a magzati korban fejlődő kisbabák is ki vannak téve a mérgező, rákkeltő vegyületek támadásainak, mivel az anya szervezetén keresztül, a víz, az élelmiszerek, vagy a levegő útján bejutnak ezek a toxikus vegyületek a méhbe.

A The Pesticide Action Network of North America csoport szerint a különböző gyom- és rovarirtó vegyületek a következő egészségügyi problémákat idézhetik elő:

  • hormonális elváltozások;
  • DNS-károsodás;
  • különböző ízületi, szöveti gyulladások;
  • genetikai módosulások;

Természetesen azok az emberek, mezőgazdászok, akik ilyen vegyületekkel dolgoznak, jobban ki vannak téve a rákos megbetegedéseknek, főként ha glyphosate, vagy dichloro-diphenyl-trichloroethane (DDT) vegyületeket használnak. A DDT-vel kapcsolatosan egy, a The Journal of Clinical Endocrinology & Metabolism szaklapban megjelent tanulmány megjegyzi, hogy közrejátszik a mellrák kialakulásában. A kísérletek még az 1960-as években kezdődtek, és több mint 15 ezer San Francisco-i édesanyát vizsgáltak, azaz három női generációt. Ezen anyák 118 lányánál állapítottak meg mellrákot, főként az 50 éven túliak körében.

Amerikában a DDT-vegyületet ugyan 1972-ben betiltották, de a káros hatása még több generáció esetében is jelen van.

A szakértők többsége azon fáradozik, fogy felhívják a figyelmet a feldolgozott, tartósítószereket tartalmazó élelmiszerfogyasztás veszélyeire, és kerülni kell a vegyszerezett zöldségeket, gyümölcsöket is. Az Agency for the Research of Cancer szerint nagyon oda kell figyelni azon élelmiszerekre, amelyekben a szódium-nitrát, vagy szódium-nitrit található, hiszen ezek az említett tartósítószerek a “lehetségesen rákkeltő” vegyületek közé tartoznak.

A 2005-ben, a Journal of the National Cancer Institute szaklapban megjelent tanulmány szerint, 7 éven keresztül 190 545 ember vizsgáltak meg a szakértők, és megállapították, hogy azok, akik gyakran fogyasztottak vörös és feldolgozott húsokat, 67 százalékkal nagyobb eséllyel lettek daganatos betegek.

Több szakértő is borúlátó, ami a jövőt illeti, hiszen ma már annyira telepermeteztük a földeket, a levegőt, hogy a káros vegyületek, akarva-akaratlanul is kimutathatók a vérünkben, és az anyatejjel együtt fertőződnek meg az újszülöttek is. Amit tenni lehet, hogy a lehető legnagyobb mértékben a saját termesztésű ételeinket kezdjük fogyasztani, vagy olyan helyről szerezzük be a zöldségeket, gyümölcsöket, húsokat, ahol nem, vagy csak alig használnak vegyszereket, tartosítószereket.

Forrás:

http://filantropikum.com/igy-lehetsz-rakos-annak-ellenere-hogy-egeszseges-eletmodot-folytatsz/

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!