Ez sokak számára örömhír.



Még idén megváltoztatják a CSOK szabályait!Gulyás Gergely szerint a lakástakarék intézménye sokkal inkább volt kassza, mint lakás.

A kormány még idén dönt a Családi Otthonteremtési Kedvezmény, azaz a CSOK kiszélesítéséről, ha törvényalkotási munkára van szükség, akkor még ebben az évben a parlament elé viszik a javaslatot – jelentette be a mai Kormányinfón Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte, hogy a Modern Falvak Program részeként egy “falusi CSOK” is indul, amelynek a részleteit a következő hetekben ismertetik.-írja az https://mfor.hu/

Mik a 2018 március 15-től életbe lépett új CSOK könnyítések:A legfontosabb változás, hogy használt ingatlan vásárlása esetén már nem kell vizsgálni, hogy a CSOK-ot igénylő szülőknek van e meglévő ingatlan a tulajdonukban. Így például akár 2 meglévő ingatlan mellé harmadiknak is megvehetik a CSOK-kal vásárolt használt ingatlant. Fontos azonban, hogy amennyiben volt 5 éven belül értékesített ingatlanuk, akkor ennek az eladási árát továbbra is be kell forgatni a CSOK-kal vásárolt újabb használt ingatlan vételárábaA bankokhoz benyújtandó dokumentumok mennyisége jelentősen csökkent, hiszen a házasság fennállását, a nemleges adótartozást, az esetleges válási papírokat, a büntetlen előéletet és azt, hogy nem vettek igénybe eddig megelőlegező CSOK-ot (ha most igényelnek ilyet) nem kell már dokumentumokkal igazolni, hanem elegendő csupán nyilatkozni, hogy minden rendben megvan. Így sok-sok papír beszerzésétől és szaladgálástól mentesülnek az igénylők, ami jelentős könnyítésA külföldön dolgozó magyarokat is hazavárja a CSOK, hiszen elfogadják március 15-től a külföldi TB jogviszonyt és csupán nyilatkozni kell az igényléskor, arról hogy a házaspár egyike 180 napon belül megszerzi a magyar TB jogviszonytaz elkezdett bővítési munkálatok is finanszírozhatóak lettek (eddig csak az igénylés után volt megkezdhető a bővítés). Továbbá a CSOK-kal akár a teljes bővítési költségvetés finanszírozható önrész nélkül (eddig maximum a költségvetés felét lehetett)a bankok döntési határidejét is szabályozták. Ez vásárlásnál maximum 30 nap, építésnél 60 nap, azaz a folyamatok gyorsítása a célvásárlás esetén az adásvételi megkötése és a CSOK kérelem befogadása között eltelt idő vizsgálatát is meghosszabbították az eddigi 120 nap helyett 180 napra.-írja a jelzalog.com

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!