Ettől jobb hír nem is érkezhetett volna.



Ennyi lesz a gyermekápolási díj összege.

 

Emelkedik a gyermekek után járó ápolási díj összege 2019-től: a szerdai kormánydöntés értelmében az ápolásra szoruló gyermekek után járó díj összege egységesen havi 100 ezer forintra nő január 1-jével – jelentette be a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

Ez az emelés folytatódik a következő években is, a cél az, hogy 2022-re – három lépésben – az ápolási díj mértéke elérje az akkori minimálbér összegét – tette hozzá Novák Katalin. Az államtitkár közölte, hogy azoknál a családoknál is emelkedik az ápolási díj, amelyek nem a gyermekek jogán kapják ezt a jogosultságot. Ez esetben az ápolási díjat – szintén a jövő évtől – 15 százalékkal emelik, majd 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben további öt-öt-öt százalékkal lesz magasabb a díj összege.

Így azok, akik nem a gyermekükről gondoskodnak, de ápolási díjra jogosultak, 2022-re 30 százalékkal nagyobb összeget fognak kapni, mint jelenleg – mondta. Novák Katalin hozzátette: azok a családok, amelyek több önellátásra képtelen gyermeket is nevelnek, másfélszeres összegű gyermekápolási díjat kapnak. Mint mondta, változás az, hogy új kategóriaként bevezette a kormány az önellátásra képtelen gyermeket nevelőknek járó gyermekápolási díjat.-írja a hirado.hu

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!