A Gáspár családban továbbra is áll a bál...



Gás­pár Győ­ző­nek fo­galma sem volt arról, hogy le­hall­gat­ják. Most aztán nya­kig ül a pác­ban!

NAV-botrányba keveredett Gáspár Győző vesztét épp az okozhatja, aminek egykor sikereit köszönhette: a bőbeszédűségének.

A Story információi szerint a showmannek fogalma sem volt arról, hogy lehallgatják a telefonbeszélgetéseit, ő pedig családtagjainak, de még barátainak is előszeretettel kérkedett mesés vagyonával.

Még azt is kikotyogta, hogy hol bérel széfet és hol őriz értékes aranyékszereket, így a nyomozóknak csak ki kellett jegyzetelniük az információkat. Így bukkantak rá Győző közel 200 millió forintjára és a nagyjából 12 kiló aranyra, amiről ő azt állítja, hogy lányai dédnagyanyai örökségéhez tartoznak.

Sőt, a lehallgatott telefonbeszélgetésekből derült ki az is, hogy Győző testvérével és társaival luxusautókat értékesített, amelyek után nem fizetett áfát. Az pedig már csak hab a tortán, hogy ezekkel a luxusautókkal előszeretettel pózolt a Facebookon.

A feltételezések szerint a showmannek még ennél is több pénze van, ám azt már külföldön tartja. A szálak állítólag Romániába vezetnek, ahol Győző apjának egy cége is van, a vállalatnak pedig Győző az egyik alkalmazottja. A hatóságok így már a határon túl is vizsgálódnak, a NAV munkatársai pedig állítják: mindez csak a jéghegy csúcsa.

Forrás:

https://ripost.hu/cikk-gaspar-gyozo-gyozike-elszolas-lehallgatas/?source=hirkereso

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!