Gyászolja őt a család és szakma...

A kecskeméti Margaréta Otthonban hunyt el szeptember 1-én Heltai Nándor újságíró, szerkesztő, közíró, népművelő, helytörténész.

Életrajz
1930. március 13-án született Győrben. 1949-ben érettségizett szülővárosában, a bencés gimnáziumban. Ezután diszpécser volt a győri autógyárban, majd katona Kiskunmajsán. 1953-ban Csornára került, ahol könyvtárvezetőként dolgozott. 1956-ban könyvtárosi diplomát szerzett a budapesti főiskolán. 1957-ben került Kecskemétre, ahol nyomdászként kezdett dolgozni. A Városi Tanács népművelési felügyelője volt 1959 és 1970 között.

Nevéhez fűződik a kecskeméti Népzenei Találkozók elindítása. A legnevesebb magyar írókat (többek között Németh László, Illyés Gyula, Weöres Sándor) részvételével szervezett irodalmi esteket. 1960-1961-ben a Kecskeméti Műsor című lap szerkesztőjeként és a Petőfi Népe újságírójaként, később rovatvezetőjeként is tevékenykedett. 1976 és 1983 között ismét ő szerkesztette a Kecskeméti Műsort.

1973-tól nyugdíjazásáig, 1991. december 31-éig a Petőfi Népe főmunkatársa, majd 1992-től szerződéses munkatársa volt. 1989-től rendszeresen publikált a Kecskeméti Lapokban is, főként a helytörténet témakörében. Munkásságában kiemelkedő a Katona-kultusszal kapcsolatos tevékenysége.

Több önálló kötetet jelentetett meg Kecskemét város helytörténetével, valamint neves helyi személyekkel kapcsolatban. Az általa írt kecskeméti útikönyvek alapművek a helytörténeti és a turisztikai tájékozódásban. 1958-tól a Katona József Társaság, 1984-től pedig a Kecskeméti Városszépítő Egyesület tagja volt.

Forrás:

https://www.baon.hu/kozelet/helyi-kozelet/elhunyt-heltai-nandor-ujsagiro-1033291/

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!