Nyugodjon békében.



Nyolcvankét éves korában elhunyt Fábián László olimpiai és négyszeres világbajnok kajakozó, edző, a sportág első magyar olimpiai aranyérmese - írja az MTI.

A Magyar Kajak-kenu Szövetség pénteken arról számolt be a honlapján, hogy a sportembert álmában érte a halál.

Fábián László 1936-ban született. Tizenöt éves volt, amikor a Budapesti Dózsában elkezdett kajakozni a korábbi sokszoros bajnok Varga Ferenc hatására - akivel egy házban laktak -, és tizenhét évesen már válogatott lett. Ekkor ragadt rá az Öcsi becenév, mert idősebb társai csak így szólították.

 

1954-ben kijutott a maconi világbajnokságra, ahol negyedik lett hosszú távú négyesben, majd ebben az évben magyar bajnokságot nyert kajak négyesben a 10 ezer méteres távon. A négyes, amelynek Urányi János is tagja volt, 1955-ben 1000 méteren nyert, ekkor tanácsolta edzője, Gelle Sándor, hogy társuljon a nála tizenkét évvel idősebb, 'Öregként' emlegetett Urányiva. Párosuk sikeresnek bizonyult, 1956-ban megnyerték az 500, az 1000 és a 10 ezer méteres magyar bajnokságot is.

Az 1956-os melbourne-i olimpián győztek az akkor utoljára megrendezett kajak kettes 10 ezer méteres versenyszámban, ezzel a sportág első magyar olimpiai diadalát aratták.

Az 1956-os olimpiai győzelem után Fábián négyszer nyert világbajnokságot. Az aktív versenyzést 1969-ben fejezte be, azután technikai vezető, illetve edző volt az Újpest kajak-kenu szakosztályában, és dolgozott a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnökségében is. 1969-től az Újpesti Dózsa, illetve az UTE edzője, szakosztályvezetője volt, majd 1997-től az MTK vezetőedzője lett.

Fábián Lászlót 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrendtisztikeresztjével, 2012-ben Gerevich Aladár-emlékéremmel tüntették ki, 2016-ban megkapta a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) fair play bizottságának életműdíját. Az UTE megújult Tímár utcai vízitelepe 2014-től Urányi és Fábián nevét viseli. Felesége, Rozsnyói Katalin is sikeres edző, aki olimpiai és világbajnokok sorát nevelte ki.

Forrás:

https://ripost.hu/cikk-elhunyt-fabian-laszlo-olimpiai-bajnok-kajakozo/?source=hirkereso

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!