Ezért került megint bajba.



Győzike sajnos ismét bíróság elé került, ezúttal egy NAV-alkalmazott jelentette fel őt: becsületsértés a vád. 

Mint tudjuk, Győzikének meggyűlt a baja a NAV-val, az ellene folyó eljárás alatt a család szinte összes vagyonát lefoglalták. A Kúria azonban azt a döntést hozta, hogy leállítja a Győző ellen folyó eljárást, és újat rendelnek el. Azt gondolhatnánk, hogy Gáspár Győző végre fellélegezhet, de újból bíróság elé kellett állnia: egy NAV-alkalmazott jelentette fel becsületsértés miatt: egy tévésműsorban említette meg az alkalmazottat név szerint.

 

'Igaz, hétfőn kihallgattak gyanúsítottként. Ismertették velem, hogy mi miatt jelentettek fel. Azért, amit az adásban mondtam. Lehet, hogy indulatos voltam a kamerák előtt, de igenis

tudni akarom, hogy ki vagy kik a felelősök azért, ami a családommal történt. Igazságtalannak tartom az egészet.

 

Ha én is feljelentenék mindenkit, aki rám rosszat mondott, akkor egész évben a bíróságra járnék. Engem sokan mocskolnak, aztán mégsem rohangálok a rendőrségre' - mondta Győzike. Felesége is megszólalt a Blikknek. 'Én azt gondolom, hogy akinek ilyen felelősségteljes beosztása van, annak vállalnia kell a tettei következményét, és el kell viselnie, ha valaki a nemtetszését fejezi ki. Semmi bántót nem mondott a férjem senkire, azért meg ne büntessék már meg, mert nem elégedett valakinek a munkájával. Én kit jelentsek fel, amikor egész nyáron itthon ültem, sehova nem hívtak dolgozni, és nem volt egy fillérünk sem? Álljon már meg a menet' - mobndta Bea asszony.

Forrás:

http://www.life.hu/sztarok/20180130-gaspar-gyozit-becsuletsertesert-beperelte-a-nav-egyik-alkalmazottja.html

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!