ekkor érkezik az újabb hó.



Csütörtökön kevesebb helyen várható csapadék az országban, de nem sokáig tart ez az időszak. Pénteken este újabb melegfront éri el hazánkat, amely többfelé okoz megint havazást – írja a Kiderül.hu.

Csütörtökön délen, délkeleten sok lesz a felhő, másutt erősen és közepesen felhős területek és időszakok egyaránt lesznek. Észak-, északkelet kivételével elszórtan valószínű havazás, hózápor. Megélénkül, többfelé meg is erősödik az északi, északkeleti szél, emiatt északkeleten hófúvás is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és +2 fok között várható. Késő este 0, -8 fok valószínű.

Pénteken délkeleten, keleten várható több felhő, és napközben elsősorban ott fordulhat elő kisebb havazás, hózápor, másutt tartósabban is süthet a nap. Estétől észak, északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, majd havazás kezdődik. A Dunántúlon és északkeleten megerősödik a szél, északkeleten hófúvás is előfordulhat. Éjszaka -2 és -10 fok lehet, de a derültebb, havas tájakon még hidegebb lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet +2 és -5 fok között alakul.

SZÁNKÓN HÚZ GYERMEKET EGY NŐ A VÁROSLIGETI KIRÁLYDOMBNÁL 2019. JANUÁR 9-ÉN (MTI/BRUZÁK NOÉMI)

Szombaton erősen felhős vagy borult lesz az ég, délnyugaton lehet szakadozottabb felhőzet. Eleinte többfelé, majd helyenként várható jellemzően kis mennyiségű vegyes halmazállapotú csapadék: reggelig döntőn hó, napközben délnyugat felé haladva egyre inkább havas eső, eső valószínű, néhol esetleg ónos eső is lehet. Éjszaka -2 és -10, napközben -3 és +6 fok közötti hőmérsékletre számíthatunk, északkeleten lesz hidegebb.

Vasárnap erősen felhős lesz az ég, de átmenetileg felszakadozhat a felhőzet. Kezdetben szórványosan, estétől többfelé fordulhat elő vegyes halmazállapotú csapadék: nagyrészt eső, főként északkeleten havas eső, hó is lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között alakul.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!