Jobb, ha odafigyelsz, mert bajba kerülhetsz.



Egy férfi még márciusban pénzt vett fel Debrecenben, az Ötvenhatosok terén egy ATM.ből, csakhogy a pénzt ott hagyta. Két férfi viszont ezt észrevette, és elvette az ottfelejtett bankjegyeket. Azonban ezzel a törvény szerint lopást követtek el, és akár börtönbe is kerülhetnek.

 

A Hajdú Online és az RTL Klub is beszámolt róla, hogy még márciusban, Debrecenben egy férfi pénzt szeretett volna kivenni az egyik automatából. Csakhogy miután eltette a kártyáját, el is ment a helyszínről, ott hagyva a felvett pénzt. Két férfi viszont ezt észrevette, és elvette az ott felejtett bankjegyeket.

Csakhogy az ATM kamerája rögzítette a történteket, és a rendőrség közzé is tette a két férfiről készült képeket, a lakosság segítségét kérve azonosításukban. Erre azonban nem volt szükség, a két férfi a fotók nyilvánosságra kerülése után önként feladta magát.

Szólj a rendőrségnek!
Az ATM-ben talált pénzt a törvény szerint nem lehet csak úgy eltenni, mert az lopásnak minősül. Az esetet a Büntető Törvénykönyv (Btk.) 370. §-a szabályozza. Eszerint

“aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa, lopást követ el”.
Az ATM által kiadott pénz a kártyabirtokos tulajdona, a megtaláló köteles az esetet a bankban jelezni és a pénzt leadni. Mindenképp értesíteni kell tehát a rendőrséget, ha ATM vagy egyéb automata (pl. a Budapesti Közlekedési Központ által üzemeltetett jegykiadó automata) bankjegykiadó nyílásába beszorulva találunk pénzt. Ez bűncselekmény gyanújára is utalhat. Az elkövetők ugyanis rendszeresen alkalmazzák azt a módszert, hogy a bankjegykiadó nyílást eltömítik, vagy olyan eszközt helyeznek arra, amely a pénz kiadását megakadályozza, majd a sértett távozását követően az így megakasztott bankjegyeket az automatából kiveszik – írta az ORFK.

Mit tegyek, ha pénztárcát vagy pénzt találok az utcán?
Magyarországon a törvény szerint bármit is találunk, – annak értékétől függetlenül – kötelesek vagyunk elvesztőjének, tulajdonosának, esetleg a dolog átvételére jogosult személynek visszaadni. Ha erre nincs lehetőségünk, akkor a talált pénzt a találás helye szerint illetékes jegyzőnél adhatjuk le.

Azzal kapcsolatban, hogy mi a teendő, ha például pénzt, mobilt, táskát, tulajdonképpen bármit találunk az utcán, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) Ötödik Könyv XVIII. fejezete határoz meg szabályokat.

A Ptk. 5:55. §-a alapján a találó köteles a talált dolgot a találástól számított nyolc napon belül a dolog elvesztőjének, tulajdonosának, a dolog átvételre jogosult más személynek vagy a találás helye szerint illetékes jegyzőnek átadni
– írta tavaly megkeresésünkre az ORFK. Ekkor nyilatkozatot kell tennünk arról, hogy a megtalált pénzre vagy tárgyra később igényt tartunk-e, erről pedig igazolást is kell kapnunk. Ez azért fontos, mert a talált pénzt három hónapig kell megőrizni, és ha nem derül ki, hogy kié volt a pénz, akkor a három hónap múlva az összeg a megtalálót illeti.

Börtön lehet a vége
Aki nem tesz eleget kötelességének és megtartja a talált holmit / pénzt, és lebukik, akár börtönbe is kerülhet.

A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (Btk.) 378. § (1) bekezdése alapján, aki a talált dolgot eltulajdonítja, vagy nyolc napon belül a hatóságnak vagy annak, aki elvesztette, nem adja át, illetve a véletlenül vagy tévedésből hozzá került idegen dolgot eltulajdonítja, vagy nyolc napon belül nem adja vissza, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő
– tudtuk meg az ORFK-tól.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!