Erről tudnod kell.



Az EU élelmiszerbiztonsági hivatala figyelmeztetett egy magyar cég által csomagolt fagyasztott zöldségek veszélyeire, amik már 47 megbetegedést és 9 halálos áldozatot okoztak - közölte a Nébih. Ezekből egyébként idén március óta történt 15 megbetegedés, az érintett cég pedig a csaknem 8 milliárdos árbevételű bajai Greenyard Frozen Hungary Kft.

 

A rendelkezésre álló információk szerint a magyar üzemben baktériumos fertőzés történt, Listeria monocytogenes került az élelmiszerekbe, ami a liszterózis kórokozója. Ennél a kórnál a legveszélyeztetettebb csoportoknak a várandós nők, a csecsemők, az idősek és a legyengült immunrendszerű emberek számítanak. A liszterózisos fagyasztott zöldségek ellen úgy védekezhetünk, hogy nagyon alaposan átfőzzük, mielőtt megennénk.  Megjegyzik még, hogy itt a fagyasztott termékekbe a Listeria monocytogenes egy különösen erős változata került.

 

A Listeria a hűtő hőmérsékletén is képes elszaporodni, ezért minden 5 napon túl hűtőszekrényben tárolt élelmiszer elfogyasztása kockázatos lehet, ha annak összetétele támogatja a baktérium szaporodását, írja még a Nébih.

 

A panaszok kialakulásának ideje általában a fogyasztást követő 1 nap és 1 hét közé tehető, de akár 90 napig is tarthat. A fertőzés jellemző tünetei a láz, hányás, hasmenés, fejfájás.


Azt is lehet tudni, hogy 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban gyártott termékeikben azonosították már ezt a fertőzést, mindet a Greenyard gyártotta Baján. Minket eddig nem érintett eddig, Ausztriába, Dániába, Finnországba és az Egyesült Királyságba exportáltuk a gyilkos zöldségeket.

Eredetileg azt hitték, hogy csak a fagyasztott kukoricáikkal vannak gondok, de igazából más fagyasztott zöldségeikkel baj lehet. A cég közleménye szerint a borsó, a bab, a spenót és a sóskatermékeiknél is volt már gond. A vállalat egyébként egyebek mellett teljes transzparenciát és maximális együttműködést ígért a felelős hatóságokkal.

 A Nébih elvileg minden, az üzemben gyártott terméket betiltott és visszavonatott június 29-én, amik 2016. augusztusa és 2018. júniusa közt készültek el. Emellett leállították a gyárat is, most próbatermelést végeznek csak.  A volt bajai hűtőház területén működő gyárat egyébként a hivatal nyáron higiéniai szempontból kifogástalannak minősítette nemrég, már az ellenőrzések után.

Forrás:

http://netujsag.net/figyelem-mar-9-meghaltak-emiatt-a-magyarorszagon-forgalmazott-etel-miatt-86143

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!