Eléggé felháborító



A 24.hu összegzése szerint Magyarország annyira élen jár a rossz példával, hogy a riport összefoglalójában külön megemlítik, hogy a kormány pár hónap alatt a felére csökkentette a társasági adót - nagyot kedvezve ezzel a multiknak -, és ezzel az Európai Unió tagállamai közül a legalacsonyabb tao-rátával rendelkezik. A trend az egész EU-ra vonatkozóan hasonló, mindössze két olyan ország volt, ami növelte volna ezt a típusú adót: Szlovénia és Görögország.

 

A jelentés kiemeli: a vállalatoknak egyre kevesebbet kell fizetniük, a fogyasztóknak viszont egyre többet, mert valakinek pótolnia kell az alacsony társasági adó miatt kieső költségvetési bevételt. A fogyasztási adók emelése pedig a legszegényebbeket, (valamint az alapvető fogyasztási cikkekre nyugdíjuk nagy részét elköltő időseket) érinti a legjobban.

A jelentés készítői szerint a társasági adózás helyzete Magyarországon nagyon aggasztó. Ráadásul nem csak az alacsony adókulcs miatt veszik el az adóalap jelentős része, hanem azért is, mert a kormány előszeretettel köt stratégiai partnerséget a Magyarországon működő multikkal, mint az Audi vagy Coca-Cola. A GE pedig, elsősorban a kormány által biztosított növekedési adóhitelnek köszönhetően, akár 1,3 százalékra is le tudja csökkenteni magyar leányvállalatának társasági adókulcsát.

A jelentést bemutatóján Pogátsa Zoltán közgazdász elmondta, hogy a gyengébb gazdasági teljesítményű országok felzárkózásához arra lenne szükség, hogy az állam befektessen a humántőkébe, például fejlessze az oktatást, a szakképzést, az egészségügyet, a szociális ágazatot. Magyarországon ezt a kérdést azonban nem beruházásként kezelik, hanem a hátsó sorban: 'ha majd jut rá pénz'. Mindezt úgy, hogy a multik által befizetendő adóalap csökken, ami miatt Pogátsa megfogalmazásában:

A műtétre váró kisnyugdíjason verjük el a port, mert a kieső bevételek miatt kevesebb pénz jut az egészségügyre.

Forrás:

http://bekezdes.org/szep-csendben-kihuzza-a-nyugdijasok-zsebebol-a-penzt-a-magyar-kormany-77530

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!