A világban egyre több az erőszak és egyre durvább gyilkosságok történnek...



A férfi egy vita után gyújtotta fel ismerősét a VIII. kerületi ház lépcsőházában. Egy ottlakó nő sietett a segítségére, de sajnos már elkésett.

A brutális gyilkosság előtt a két férfi még együtt italozott, de nézeteltérésük támadt. Ekkor a vádlott kétszer fejbe is ütötte az áldozatot, de a vita után mégis együtt mentek haza. A lépcsőházban azonban újra kitört a veszekedés, és ekkor már nemcsak szóban csatároztak. A 36 éves férfi valamilyen anyaggal leöntötte az ismerősét, majd gyújtójával felgyújtotta.

Felgyújtotta a barátját egy férfi Budapesten

Forrás: Shutterstock

Csaknem egy évvel ezelőtt történt a brutális eset, amit az áldozat nem élt túl. Saját magán nem tudta eloltani, a tüzet egy a házban lakó nő észlelte, ő sietett az égő áldozat segítségére. Többször lelocsolta a férfit vízzel, mire sikerült eloltani a tüzet, természetesen a mentőket és a rendőröket is értesítette a nő. Az áldozat az égés alatt végig magánál volt, szörnyű fájdalmakat élhetett át a segítség kiérkezéséig. A mentősök rögtön csillapították a fájdalmát, de sajnos többet nem tehettek érte sem ők, sem az orvosok. Az áldozat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy még a kórházba szállítása napján meghalt. A férfit a Fővárosi Főügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolja, jelenleg előzetes letartóztatásban van - írja a Blikk.

Forrás:

http://www.life.hu/news/20171025-felgyujtotta-a-baratjat-budapesten-a-viii-keruleti-tarsashazban.html

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!