Megdöbbentő, ami történt.



Forgatásokkal telnek a Sláger TV-n futó Drága családom, az Emilio família főszereplőinek a mindennapjai, akik már hozzászoktak ahhoz, hogy nem mindig egyszerű a munka és a család irányításának időbeosztását megtervezni. Ahogy a Star magazinnak mondják, már beleszoktak az egészbe, a gyerekek is megszokták, hogy az otthonukban van a stáb, azonban mikor épp nem forgatnak, akkor is együtt vannak, meséli Tina, aki férjével gondosan ügyel arra, hogy a házasságuk tökéletes legyen. Tinának már volt egy kislánya (a kis Tina), Emilióval nyolc éves kora óta nevelik együtt, de az ő szerelmükből is született egy kislány, Vivi, aki már hétéves.

 

 

Az idilli kép ellenére az édesanya nem szeretné magát vágyálmokba ringatni, ezért nem szeret eljátszani azzal a gondolattal sem, hogy jöjjön a harmadik gyerek. Pedig a napokban váratlanul rosszul lett, orvost keleltt hívni hozzá, és a szakember terhességre gyanakodott!

 
 

„Erre azt szoktam mondani: ember tervez, isten végez. Hiába görcsöl rá valaki, hogy legyen fiú gyerek, ha az nem jön. Ha mégis úgy alakulna, hogy mégiscsak megajándékoz minket a Mindenható egy fiúval, gondolkodás nélkül, boldogan vállalnánk.” – magyarázza Tina.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!