Kössünk, hiszen jót tesz a léleknek. Pihentet és alkotunk is, sőt, a virágok is szebbek lesznek tőle…

Egészségügyi előnyök

  • Ha kötünk,  jól érezzük magunkat a bőrünkben. Nem csak azért, mert sikerélményünk van, hanem maga a folyamat is segít megbirkózni, fizikai és mentális gondjainkkal.
  • Kötést használjuk terápiaként. Segíti a hosszú távú fizikai fájdalom elviselésében is. Akik pedig depresszióval küzdenek, számukra a kötés motiválóan hat, hogy  újra csatlakozzanak a világhoz. Lehet ez egy beszélgetés indítása is, amely lehetővé teszi az emberek közötti interakciót udvariasan anélkül, hogy szemkontaktust kelljen létesíteni. Ez megteremti a bizalmat és az önbecsülést is fokozatosan visszaadja.
  • Páratlanul pihentető, ami rendkívül fontos a stressz csökkentésében és a szorongás oldásában. Dr. Herbert Benson, a szorongás és a feszültség csökkentésére javasolja az ismétléseket, mint például egy szó, hang, kifejezés, ima „mantrázása”, vagy izomtevékenységet is lehet végezni, amely kiváltja “a relaxációs választ” –Ez csökkent szívfrekvenciát, izomfeszültséget, és a vérnyomást is jelent. A kötést éppen ezért  hasonlítják meditációhoz is.

  • Összehozza az embereket. Azzal, hogy csatlakozik valaki egy kötéses csoporthoz, a magányos tevékenység át fordul társadalmi tevékenységgé. Egy tanulmány „A Kötés előnyei személyes és társadalmi jólét felnőttkorban” ( British Journal of Occupational Therapy), megállapította, hogy “kötés csoportban jelentősen befolyásolta a boldogság észlelését, és a kommunikációt másokkal.”
  • Javítja a koncentrációt. A túlzott energiát is kordában tudja tartani. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a torontói tanár Caleigh Murtaugh, aki egy kötő klubot hozott létre 7- és 8 éveseknek egy magán fiúiskolában. Hatalmas siker lett, a fiúk úgy döntöttek, hogy maradnak a klubban és tovább dolgoznak. Néhány hiperaktivitással küzdő gyerek számára , a kezükkel, szigorúan  összpontosítva végzett munka jelentős javulást eredményezett, és e mellett sikerélményben is részük volt.

Kapcsolódó téma: Egy kézműves tárgy nem más, mint út lélektől lélekig

  • Csökkenti a demencia kockázatát. Egy tanulmány több mint 2000 idős embert vizsgálva (65 évesek és idősebbek) megállapította, hogy “rendszeres részvétel a társadalmi és szabadidős tevékenységekben”, mint például utazás, önkéntes munka, kötés, illetve kertészkedés, csökkentették későbbi demencia kialakulását.
  • Jó lehetőség egy kis szünetre időbeosztásukban, illetve frissítő tevékenység ebben a  technológiával telített világban. Ennek segítségével egyedül lehetünk a saját gondolatainkkal.
  • Több embert is boldoggá tesz. Akik kötött, akik megkapják az elkészült művet, és azokat is, akik látják a folyamatot a környezetükben.

Azonban nem célszerű csak a hagyományos kötött pulcsi, sál, mellény, esetleg zokni kombinációban gondolkodni. Legyünk kreatívak és kössünk például kaspót.

Annie Well a Flax & Twine  bloggere gondolt arra, hogy felöltözteti a virágait. Azonban ha tovább gondoljuk a mintát, illetve a technikát, akkor nemcsak a virágcserepek kaphatnak ezáltal  új ruhát, hanem  bármilyen apróság tárolására, is remek lehet. Nem mellesleg kitűnő karácsonyi ajándék. Ha pedig arra gondolnak, hogy nincs otthon kötőtű, nos, ez sem baj. Nem kell hozzá, csak a két kezünk.

És az új trend

 

Forrás: www.flaxandtwine.com  www.treehugger.com

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!